Erdő- és vadgazdálkodás tárgyból 3 nappal ezelőtt volt gyakorlat, azaz pénteken. Igaz ennek a tárgynak csak az erdőgazdálkodás részével foglalkoztunk ebben a félévben, de azért ez sem volt igazán unalmas.

     A túra szintén reggel 8.00kor kezdődött, viszont akkor nem 2 és fél órás útra mentünk a szlovák határ mellé, mint az előbb említett postban, hanem csak Erdőspuszta irányába, Debrecen mellé. Volt egy Ikarusz busz és egy Mercedes Sprinter. A természetvédők is velünk jöttek, vagy mi mentünk velük? Ők voltak többen...éppen ezért egyből lefoglaltuk a Mercit és bepattantunk a hátsó sorba négyen.

   Amíg a városból kiértünk az minimum 30 perc volt, aztán még kb 15 perc a Mikepércsi úton, majd lekanyarodtunk a Vekeri irányába, aztán a Víg-Kend Major után balra fordultunk, majd kb 500 méter után stop, és be egy kb 5-6 éves akácosba.

   Ott elmondta az aktuális oktató, hogy hol is vagyunk pontosan, milyen a talaj, milyen erdőben vagyunk, milyenek a hely adottságai, mi volt itt régen, majd tovább az út másik oldalára, kb 30 méterrel arrébb, egy Erdei fenyő erdőbe, ahol kb ugyanezeket vettük át.

   Vissza a gépbe, mentünk 300 métert, aztán megint le, egy tölgyes és egy akácos közé, ahol vezetett az út, ott aztán megálltunk. Itt szintén az előbbieket vettük át és több egyéb információ is elhangzott. Vissza a buszra, majd újabb 300 méter után ismét egy fiatal tölgyes, ahol még a Májusi és az Erdei cserebogár nagy hévvel zabálta a leveleket egymás zavarása nélkül.

   Buszra fel, aztán az erdőspusztai arborétum, ahol kisebb előadást hallottunk a helyről, az egésznek a tervéről, miszerint Debbrecen lakosságának milyen pihenő területeket tudnak létrehozni, és hogy ebből mennyi valósult meg és hogyan. Utána körbementünk az épületben, megnéztük a kiállított képeket, gombákat és vadakat, majd hátra mentünk a tóhoz, majd fel a kilátóba. Onnan egy kis ösvényen vissza a kiindulópontra, de itt fogalmazódott meg a nap első jelmondata, miszerint: "-Mi ez a rókaszag? -Bocsi, én voltam!", ami 2 csoporttársam között hangzott el, nem kis nevetést kiváltva sokunkból.

   Közben másik csoporttársam a nyúlsípjával szórakozott, ami szintén nagy nevetéseket okozott mivel néha elég érdekesre sikerült. Elindultunk Pallag felé, de továbbmentünk kicsit Téglás irányába, és ott kanyarodtunk le. Az út több volt mint kellemes! Annyi baromságot hordtunk össze, hogy nagyon röhögtünk, majd az egyetem 75 hektáros erdejéhez értünk, ahol fatömeg- és magasság méréseket végeztünk. Elindultunk visszafelé, de a Sprinter nem nagyon bírta a nagy homokot, kicsit küzdeni kellett, és ekkor megszületett a nap második nagy mondata a tolatásnál : "Nagy gázzal, csukott szemmel!"...   

   Következő és egyben utolsó állomásunk Pallagon át (a Biogál felé), a kanyartól 2-300 méterre volt. Itt egy idősebb tölgyest néztünk meg, majd indulás vissza az egyetemre. Kaptunk egy fülest, hogy nem messze az egyetemtől van fincsi házi sör elég olcsón, aztán mivel a pallagi kocsma kimaradt, így gondoltuk megkóstoljuk. Betértünk 8an a helyre, ami elég kultúrált volt, de egyből megnégyszereztük az aktuális forgalmat. Néztek egy nagyot, mikor 8 zöld nadrágos és pólós, szinte vadásznak öltözött fiatal bemegy és 14 korsó sört kér, majd fotózkodás és cso-csó mérkőzések sorozata következett. Nem sokkal később a nap harmadik hatalmas röhögést kiváltó mondata hangzott el az én számból, bár csak idézet volt, de teljesen helyénvaló. A mondat a "Zorró segít a bajban!" volt, de nagyon nagy röhögést váltott ki, főleg, hogy mellé a kezemmel egy maszkot formáztam az arcomra.

     Miután megittuk a részünk, és elfogyott az 50-es (ami a cso-csóhoz kellett) elindultunk haza. Pont jött egy 28-as, felpattantunk, de ahogy a nap korábbi részében többször is, a sok baromkodás sírva röhögéseket eredményezett, bár a "sírós" része nálam jobban megmutatkozott; hiába, én már csak amolyan sírva röhögős fajta vagyok.

T-Duck

 

A bejegyzés trackback címe:

https://t-duck.blog.hu/api/trackback/id/tr661116064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása