Az ember néha helyesnek lát dolgokat, néha nem. Igazából ezzel az érzéssel nap mint nap találkozik, hisz ha hall egy állítást, lát egy cselekvést, hall egy mondatot egyből eldönti magában, hogy ez most jó így, vagy sem.     Sokszor az…

     Nos, ahogy korábban ígértem, bár egy kis csúszással, de elmesélem egy korábbi (óvodás korból szórmazó) kis történetet. Előre szólok, hogy rövid lesz, mivel már nem sok dologra emlékszem.     Szóval az óvoda. Kb 200 m-re volt…

     Épphogy befejeztem az előbbi írást, és máris rádöbbentem, hogy valamit majdnem elfelejtettem. Pont egy éve történt...     Van egy lány, hát persze, eddig sem fiúkról volt szó, na szóval Ő az, akiért tényleg bármire képes lettem…

    Hmmm...most találtam rá a neten egy szép számra. Páratlan páros...mennyi emlék jutott most eszembe...     Mondjuk annyira nem sok, hisz mikor ez a rádióban ment, huhúú...az sem ma volt. Harmadikos/negyedikes lehettem akkoriban, persze általános…