Épphogy befejeztem az előbbi írást, és máris rádöbbentem, hogy valamit majdnem elfelejtettem. Pont egy éve történt...

     Van egy lány, hát persze, eddig sem fiúkról volt szó, na szóval Ő az, akiért tényleg bármire képes lettem volna. 4 és fél éve ismertem meg, na ez túlzás, de akkor láttam először, ugyanis egy iskolában, sőt, egy osztályban folytattuk a tanulmányainkat általános után. Az viszont nem túlzás, hogy 4 éve szerelmes vagyok...

   Nem tudom, hogy hogyan történt, az biztos, hogy az elején nem nagyon figyeltem fel Rá, csak a nagy hangja miatt, természetesen ezt nem bántásból értem, csak már akkor is vagány csajszi volt.

   Szerencsére Tesóm is oda járt abba az osztályba, igen osztálytársak voltunk, mielőtt bárki félreérteni, akármilyen furcsa, vannak még ikrek a világon. Ő is lány, tehát jó alap ahhoz, hogy közelebb kerüljek a lányhoz. Össze is barátkoztak, úgyhogy egyre közelebb voltam a célhoz.

   Először a keze...az az édes kis puha keze, esküszöm szerelmes lettem. Onnantól tudtam, hogy nekem nem kell más, soha az életben. Ez az érzés kísért végig a 4 éven keresztül, bár volt néha egy kis "furcsaság", na de nem ez a lényeg.

   Szóval pontosan ma van egy éve, hogy elmentünk arra a bizonyos szórakozóhelyre. Akkor már alakult köztünk valami, vagyis mint utólag kiderült nem csak valami. Akkor valami fantasztikusat buliztunk, de számomra nem a zene, és nem is a party hangulata maradt meg leginkább. Igazából az érdekelt a legkevésbé. Ő ott volt, (nyilván, különben nem írnék most semmit), és Miatta emlékezetes az az este.

   Az igazat megvallva elég nehézkesen indult be, volt néhány olyan dolog ami nem tetszett, de aztán -talán mondhatom így- kárpótolva lettem mindenért. Az este további része valami hihetetlenül fantasztikusra sikerült, olyan nagyon boldog voltam, mint még soha. Akkor, igaz egy kis külső ráhatással (köszi M.!), de magabiztosan odaálltam és kimondtam, hogy "igen, Együtt vagyunk!". Ő csak mosolygott és bólintott, talán egy halk "igen" is elhagyta a száját.

   Na onnantól kezdve kicsit "eldurvult" a helyzet. Nagyon részletekbe nem mennék bele, de rengeteg édes csók és forró érintés jellemezte az est további részét. Nagyon jó volt, azt hiszem Neki is tetszett (mondjuk akkor jöttünk össze, már hogyne tetszett volna Neki?!).

   Izgalmas este volt, az biztos. Nagyon boldog voltam, akkor nem gondoltam semmire, csak arra, hogy "jól van fiam, elértük a legnagyobb álmunkat", mert Ő volt az álmom. Talán még most is az...azt hiszem...de már könnyebben veszem, ha más lányok közelednek.

     Igen, az a rész kimaradt, hogy azóta nem kis idő eltelt, és sajnos a kapcsolatnak is vége szakadt. Bánt a dolog, mert még mindig érzem, hogy szükségem van Rá. Talán bolond vagyok, mert tudat alatt nem engedem el. Talán nem tudom elengedni, de lehet, hogy nem is akarom. Talán azt akarom, hogy mindig is a közelemben legyen, még ha néha kicsit rossz is...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.