A világ dolgairól mindenkinek van véleménye, helyesebben annak van csak véleménye, akinek van tapasztalata az adott témában, vagy másoktól hallott pár dolgot, vagy egyéb helyről szerzett információt. Ha fingod sincs a témáról, akkor nem tudsz hozzászólni, nem tudsz oksoat kérdezni, legalábbis legtöbb esetben, én így látom.

     Az emberek ha felnéznek valakire, nagyrészt egyből elhiszik neki, amit mond, ha igaz, ha nem, és valószínűleg, ha egy másik társaságban feljön a téma, akkor azokat mondják vissza, amit hallottak. Néha azért el kell gondolkozni azon, hogy vajon tényleg úgy van-e, ahogy a másik mondta.

   Sokan nem gondolják át, sokan nem néznek utána egy bizonyos témáról hallott információknak. Azt gondolom, hogy ez baj, mivel nem minden eredendően igaz, amit egy "okosabb" ember mond. Nyilván mindenkinek vannak helyes és helytelen meglátásai, és van amikor magunk sem vesszük észre, hogy talán rosszul gondoltunk dolgokat, rosszul cselekedtünk, sokszor olyan következtetéseket vonunk le, amik nem biztos, hogy helytállóak.

   Amondó vagyok, hogy ha hallunk, látunk, olvasunk valamit, akkor érdemes utána nézni, több helyről információt gyűjteni, hogy teljesebb képet kapjunk a témáról, és el tudjuk dönteni, hogy melyik a helyes megállapítás.

   Ha kritikát kapunk, és rosszul esik, mert nyilván nem jó érzés, ha valakitől azt hallod, hogy rosszul cselekedtél, akkor először elutasítjuk túlnyomó többségben, még akkor is, ha érezzük, hogy nincs igazunk. Át kell gondolni, amit felrónak nekünk hibaként, hogy vajon tényleg igaz-e, hogy rosszul gondoltunk valamit, vagy rosszul cselekedtünk. Nem szabad abba a hibába esni, hogy azzal hitegetjük magunkat, hogy rosszat akarnak nekünk, vagy már megint belénk akarnak kötni. Át kell gondolni mindent, és ha saját elveink szerint helyesnek látjuk, akkor elfogadni, esetleg változtatni a helyzeten, ha teljesen hülyeség és észérvek nélkül támadnak, akkor megkérdőjelezhető az igazságtartalma az észrevételnek.

   Nem szabad elfogultnak lenni, egy külső szemszögből kell vizsgálni ilyenkor a helyzetet, és a másik oldalról is belenézni, hogy vajon ha mi vagyunk az elszenvedői az esetnek, akkor mit éreznénk, hogyan viszonyulnánk a dolgokhoz. Ha hibázunk, és ez bebizonyosodik, akkor igyekezzünk tanulni belőle. Minden tettet meg kell kérdőjelezni szerintem, hogy most az a többiek javát szolgálta vagy sem. Esetleg kicsinyes, önző célból viselkedtünk úgy, hogy másnak az a kárára vált, vagy a közösség javát szolgálva.

   Nem elég elfogadni egy tanácsot, egy észrevételt. Bele kell nézni mélyebben, hogy mennyi igazságtartalma van, a lehető legkisebb elfogultsággal. Talán ez a legnehezebb az egészben. Elfogadni, hogy tényleg hibáztam, rosszul látok dolgokat és a másiknak igaza van, Akkor főleg, ha esetleg egy olyan mondja, akivel nem ápoljuk épp a legjobb kapcsolatot.

     Nem szabad egyből elfogadni, vagy elutasítani bármit, amit mondanak, amit olvasunk. Úgy gondolom, hogy alapvető dolog a kérdőjel magunk felé, hogy mit? és hogyan? csináltunk, és, hogy mi volt az indítéka? Szánalmasnak érzem, az önző, kicsinyes "szúrkálódást", "odamondást", csak azért, hogy a másiknak rossz legyen, vagy hogy szenvedni lássuk.

   Aki igaznak érzi a kritikát, az igyekezzen úgy cselekedni, hogy javítson a hozzáállásán, viselkedésén, ha pedig teljesen kizárt, hogy igaza van az ellenünk beszélőnek, azt nem kötelező elfogadni, ennyi. Nem szabad mindent elsőre elhinni, vagy úgy venni, hogy rosszat akarnak. Meg kell látni, ha valaki építő szándékkal mond valamit, aminek a segítségével jobb emberré válhatunk, több emberi értéket képviselhetünk...

     A barátság az egy érdekes dolog, ahogy látom a mai fiatalság körében, hiszen én is közülük való vagyok. Nem mondom, hogy sokat láttam az életből, de azt hiszem tapasztaltam egy-két olyan dolgot, ami alapján állást tudok foglalni ebben a témában.

     Manapság úgy vélem, hogy sokkal kevesebbre tartják a barátságot az emberek, mint régen. Sokkal felületesebbek ezek a barátságok, és sokkal több "barátja" van az embereknek. Ezt azért merem így kijelenteni, mert nagyon könnyen rámondják bárkire, hogy "ő a barátom/barátnőm", és szerintem nem érzik át ennek a súlyát. Tisztelet a kivételnek, mert akadnak igaz barátságok.

   Szerintem egy barátság nem arról szól, illetve nem arról kellene szólnia, hogy hányszor ittatok együtt, vagy fociztatok, vagy pókereztetek, vagy akármi. Vagy mert mond két jó viccet, és három mondat után úgy érzed, hogy nagyon egy húron pendültök. Sokan hajlamosak erre.

   A barátság nem pár óra alatt alakul ki, de még csak nem is napok, hetek, vagy hónapok alatt. Egy ismeretség hosszú évek során válhat igazán barátsággá. Sok együtt töltött idő, mélyebb témájú beszélgetések, titkok felfedése kell hozzá. Mikor ismered a másiknak az erős és gyenge pontjait, mikor tudod, hogy milyen hibái vannak, és ha esetleg néha ez zavaró, akkor is kitartottok egymás mellett. Nyilván mindenkivel vannak összetűzések, komolyabb veszekedések, de szerintem abban mutatkozik meg a kötődés, az igazi barátság, hogy ezen túl tudnak lépni hamar, lehetőséget teremtenek a megoldására a helyzetnek és nem sértődésből áll az egész. Mikor mindketten tudjátok, hogy mit hibáztatok, miben volt igazatok és miben tévedtetek, de mégsem a másikra vártok, hogy odajöjjön bocsánatot kérni.

   A barátság arról kellene, hogy szóljon, hogy kiállunk a másik mellett, és ha bajban van, akkor segítünk, még akkor is, ha épp a szerelmével van az ember. Egy barátság sokkal fontosabb, mint egy párkapcsolat. A csajok/srácok jönnek-mennek, de a barátság a sírig kitart...jobb esetben. A partnerrel akármikor lehet találkozni, de a baráttal nem biztos. Sőt, a távolság sem vethet véget egy igaz barátságnak, viszont egy jól működő kapcsolatot nagyon könnyen elronthat. A barát az, akinek a vállán kisírhatjuk magunkat, aki meghallgat, aki megértő, aki bíztat minket, aki tanácsot ad bármiről legyen szó. Nem kér viszonzást ezért, de ugyanúgy megkapja hasonló helyzetben, mert ugye ez két oldalú. Mindkét félnek így kell cselekednie, különben nem lehet szó barátságról, igazi barátságról.

   Sajnos ma azt látom, hogy nagyon könnyen kimondják az emberek azt, hogy "mi barátok vagyunk". Kevés idő leforgása után. Nem mondom, hogy ez hülyeség, és aki hamar kimondja, az csalódni fog, de elég nagy a valószínűsége. Ezért lehet az, hogy mindenki csalódik a "barátjában/barátaiban", szerintem csak abban az emberben, akit félreismert, elhamarkodottan barátnak minősített.

   Saját tapasztalat, hogy egyik ismerősömmel, csoporttársammal jóban vagyunk, mivel csoportvezetők vagyunk, ezért segítjük egymást, De igazából sokat nem beszélgettünk, nem volt szinte semmi kapcsolattartás, csak az úgymond szakmai témákban. Aztán nagyon meglepődött, mikor rákérdezett, és elmondtam neki, hogy "ne haragudj, de nem vagyunk barátok". Rosszul esett neki, mondta is, de ez nem meglepő. Kinek ne esne rosszul, ha ezt mondják neki? Még akkor is, ha ő sem gondolt arra soha, hogy barátok lennének. Én még nem találkoztam ilyen emberrel, de szerintem nem is nagyon van.

     Számomra mélyebb dolgokról szól a barátság, és csak azért, hogy én is kimondhassam, "van 3 barátom", azért nem fogom átírni azt, ami számomra a barátságot jelenti. Nagyon igaz az, hogy az embernek csak 1 Barátja lehet, mert a többivel nem tud olyan mély kapcsolatot kialakítani, akármennyire is igyekszik...

     Ma, 2010. 01. 02. megvettem az egyik vadászati- és vadgazdálkodási szaklapot, amiben nagy meglepetésemre egy érdekes cikket találtam.

     Nem egészen egy évvel ezelőtt írtam már a Dolmányos Varjú Programról amely Debrecenben folyt és folyik talán még most is. 2006-tól kezdődően volt vizsgálva az állomány egészen máig, és ezután is fontos lesz, mert akár károkat is okozhat. Mint írtam korábban én a 2009-es évi felmérésben vettem részt természetesen nem egyedül, és egy fészket találtunk is az általunk választott körzetben, ahol költés volt tapasztalható.

   A dolmányos varjú urbán környezetben csúcsragadozónak minősül, mivel nincs semmi aminek táplálékát képezné, emellett a már urbanizálódott fajokra veszélyt jelent, mert szívesen fogyasztja a balkáni gerle, parlagi galamb, fekete rigó, tengelic, erdei pinty, búbos pacsirta fiókáit, tojásait. Bizonyos esetekben csapatba verődve a parlagi galamb, balkáni gerle és a balkáni fakopáncs kifejlett példányát is elfogják. Ezen túl a házi baromfi állományra is veszélyt jelenthet agresszív viselkedése miatt, így a további vizsgálatok szükségesek az esetleges közbelépésekkel egyetemben.

   Szóval a 2010. január havi szaklapnak a 7. oldalán található a cikk, amit a tanszékünk vezetője állított össze képekkel illusztrálva a vizsgálat módszerét, a tojásokat valamint a fiókákat.

     Örülök, hogy részt vehettem ebben, és hogy publikálásra került, habár név szerint nem említenek, de tesznek utalást a diákok segítő munkájára...ez egy kis büszkeséggel tölt el.

T-Duck

     Új félév indult, és ezzel új szezon az Agrárbajnokságban is. Félreértés ne essék, nem válltottam csapatot, még mindig a Cefre F.C. játékosa vagyok, ezen a meccsen egy új szerepben próbáltam ki magam.

     Ezen a meccsen voltam először játékvezető. Igaz papírom nincs még, hogy bíráskodhatnék, de megkaptam a kellő információkat és lelkes is vagyok, úgyhogy nem volt akadálya ennek, és a továbbiakban is lesz néhány meccs, amiket én fogok levezetni.

   A játékvezetéshez elsősorban határozottság kell, ki kell vívni a tiszteletet a játékosok körében, különben nem hallgatnak rád, és emellett igazságosnak kell lenni.

   A lényeg az, hogy elsőre kicsit megszeppenve, kicsit izgulva fújtam bele a sípba, ami éppenhogy megnyikkant, szóval kicsit határozatlan voltam. Nagy hirtelen néha ellentétes irányba mutattam, mint amerre kellett volna, de szerencsére egy egyszerűbb meccsel kezdtem a "pályafutásom".

   A vezetést a meccsen az Infúziós Búgócsigák csapata szerezte meg, viszont a Tripla X egyenlített, majd fordított, így 2-1-gyel fordultak a csapatok. A második 15 percben 4 gólt lőtt a Tripla X és az utolsó gól zárta a mérkőzést. Szabálytalankodás nem volt, viszont 1-2 bedobásnál, szögletnél be kellett avatkoznom a játékba, de összességében nem volt sok dolgom.

     Jó kis meccs volt kezdésnek, szerencsére nem volt sok dolgom, de a jövőben biztos, hogy lesz néhány kemény meccs, amikor sokkal több dolgom lesz. Remélem simán veszem az akadályokat...

T-Duck

Az az érzés...mindenki tudja, mindenki ismeri. A magány, amikor belülről felőröl, az a szorongató érzés. Mikor az ember legszívesebben elsírná magát, de nem tudja, mert a fájdalom gátat szab ennek. A végső elkeseredettség, ami az egész testet átjárja, mikor úgy érzed, hogy ott van Ő és elérhető, a Tiéd lehet, de valahogy mégis úgy érzed, hogy nem lehet. Nem tudod megmagyarázni, csak próbálod, forogsz rajta, azt hiszed rájöttél, de igazából hazudsz magadnak. Lehet, hogy nem mered bevallani...még magadnak sem. Pedig a magányban, ha Te ott vagy magadnak, akkor máris nem vagy egyedül, de ezt nagyon sokan elfelejtik. Minden úgy néz ki, hogy simán menni fog, mégis eléd áll valami probléma, valami apró jel mutatja, hogy talán mégsem olyan biztos ez a dolog. Mindenki mindent mond, te is észreveszed a jeleket, de Ő valahogy nem mutatja amit mond. Összezavar teljesen, nem tudod, hogy a tetteknek, vagy a szavaknak higyj. Néha paradox dolgok történnek, a szavakkal ellentétes eseményekbe ütközöl, ami még inkább elbizonytalanít. Forogsz rajta, pörög az agyad, érzed, hogy kell neked, de érzed azt is, hogy valószínűleg nem lesz semmi. Próbálod elhitetni magaddal, hogy nem így van, de legbelül tudod, hogy esélytelen, még ha nem is teljesen, de túlságosan is összezavartak az események. Nem látod tisztán a dolgokat, nem tudod, hogy most mi történik, nem te irányítasz, csak megtörténik veled az élet. A szíved bízna, remélne, és talán teszi is, de az eszed nemet mond, mert amit látott, az nem erre utal, bárki bármit mondott. Nehéz elhinni, hogy mégis, ha ezeket a szavakat tettek nem követik, sőt...főleg ha kicsit ellentétes dolgok történnek. De az is lehet, hogy csak te képzeled bele, féltékeny vagy, mert elragadta a lelked egy részét, félted, mert érzed, hogy kell, és nem akarod, hogy másé legyen...de nem tehetsz semmit.

Mikor mély ponton vagyunk, úgy érezzük mindenki ellenünk van, van, hogy csak egy kis magányra van szükség, de mégis kell valaki, aki ott van velünk, azt akarjuk, hogy törődjön velünk, illetve még többet. Hogy legyen valaki, aki megölel, megcsókol, vagy csak ott van és mélyen a szemedbe néz, amiből érzed, hogy nem vagy egyedül. Elgondolkozol, telik az idő, beleéled magad, már-már kezded jobban érezni magad, de akkor rádöbbensz, hogy egyedül ülsz a sötét szobában. Ott vagy és hallgatod a szívszorító zenéket, a szövegeket amik először mélyebbre visznek, de mikor kezdesz túllépni a dolgon, akkor ezek adnak erőt. Tudod, hogy senkit nem érdekel az, ami veled van, legalábbis ezt feltételezed, mert azt mondod, hogy téged sem érdekel más kínja, mégis meghallgatod mások baját, próbálsz segíteni. Csak ezt eddig nem vetted észre, elképzeled, hogy lesz valaki, akit majd érdekel amit mondasz, de mégsem adsz esélyt senkinek. Úgy kelsz fel, hogy azt mondod: "megadom az esélyt, hogy eddigi életem legszebb napja legyen a mai", de mégis keserű a tekinteted, mikor a tükörbe nézel. Keveset mosolyogsz, jobbára komoran ülsz a buszon, vagy sétálsz az utcán. Kevés mosolyt engedsz magadnak, holott arról voltál híres, hogy mindig vigyorogsz. Aztán akiknek ez feltűnik, mert lesznek páran, azt mondod, hogy fáradt vagy, meg egyéb válogatott hülyeségeket, mert nem akarod elmondani, nem akarod magad sajnáltatni, de legbelül fáj, hogy nem beszélsz senkinek. Benned van a fájdalom, és nincs kivel megosztani, se a jót, se a rosszat. Az előzőnél is ez volt, magamat tettem boldoggá, hogy elhitettem magammal, hogy vagyok valaki, mert velem van Ő, aki nekem annyit jelentett. De kiderült, hogy ugyanolyan egyedül vagyok mint eddig. A rossz dolgokat nem mondhatod, mert lefikázza, a jó dolgokat, meg leszarja. Egy ideig elviseled, de aztán jönnek azok a csontig hatoló fájdalmak, amik valódi kiábrándulást, és tényleges fájdalmat okoznak, és mindez miért? Mert naívan elhitetted magaddal, hogy Ő a legjobb, és nem kell senki más. Aztán mikorra rádöbbensz a dolgokra, már késő...összeomlott körülötted minden, nyakig a szarban ülsz, és nem tudsz mit tenni...újra visszatérsz az egyedüllét világába, ahol eddig is voltál, csak volt valami, helyesebben valaki akihez tudtál kötni egy olyan hazugságot, ami boldoggá tett. De az nem jut eszedbe, hogy ez nélküle is ugyanúgy mehet, mert ezt a boldogságot is te idézted elő, Ő csak egy ürügy volt az egészben, hogy elhitesd magaddal, hogy van valaki, akivel boldog vagy, pedig végig magadat tetted azzá.

Csak az a baj, hogy mindig kell egy ilyen, hogy boldognak higyjük magunkat.

Igazából egyedül vagy, mert nincs senki, akinek elmondhatnád, vagy tényleg csak ezt hiteted el magaddal, mert ha boldog nem vagy, akkor inkább szomorkodsz. Ha már boldogan nem élhetek, akkor inkább rossz történjen velem mint semmi...

     A tegnap nagy részét egy fácánnevelőben töltöttem, ami kb 4 hektáros területen fekszik kb 45 percre Debrecentől...

     Ez azért volt nagyon izgalmas, mert előtte nap is hosszúra nyúlt és korán a nevelőnél kellett lenni. Persze a koránkeléssel nem is volt gond, csak az alvás volt kevés, de aki éjszaka legény, az nappal is legyen az, és ami azt illeti, szerencsére nappal még legényebb voltam, de ez már délután volt. Most pörgessük vissza az óra kerekét egészen pénten 16:47ig...

   Ekkor történt ugyanis, hogy az egyetemnél beültem a kocsiba, mikörzben telefonon beszéltem a délután további részét. Mint kisült, 17:00 körül lenne találkozó a házunk melletti parkolónál. Telefon le, 1-esbe be, indulás haza, nem volt sok időm.

   Hazaértem, ittam egy kis frissítőt, ruhacsere, aztán lementem tesómmal a parkolóba. Nemsokára meg is érkeztek, felpakolva 4 kg hússal, bográccsal, egy tálca sörrel, meg még volt rövid is, na meg mi is vittünk fél liter finomságot.

   Még felvettünk egy srácot, aztán irány a mézeshegyi halastó. Út közben természetesen ontottuk a hülyeséget, aztán mikor megérkeztünk, kb 10 perc múlva még egy kolléga is csatlakozott.

   A tűz meg lett gyújtva, a főzést megkezdték, míg én segítettem beetetni, persze közben elcsattant az első sör is. Egy kis hajóval történt a kukorica vízbe juttatása, aminek az alján egy csapóajtó van. Természetesen távirányítású. 2 fordulóval bent volt egy vödör tengeri, majd összeszerelésre kerültek a botok is. Közben elfogyott a házi finomság és még pezsgőt is bontottunk a Péterek névnapjának utólagos tiszteletére.

   Nemsokára készen is lett a pörkölt, nagyon finom volt, könnyen csúszott, nagyjából tele ettük magunkat. Egyszer volt csak kapás, egy törpeharcsát sikerült horogra akasztani, de mivel nem ezért jöttünk, így nem lett belőle semmi. Később az alkohol megtette a hatását, ment a fetrengés, birkózás, nevetés, majdnem beleborultunk a vízbe és még a botot is majdnem felrúgtuk, miután össze is pakolta a tulajdonosa...amin nem csodálkozom.

   Az este folyamán kaptam egy meghívást még az egyik szórakozóhelyre, ahova el is mentem, bár kb fél 1re értünk haza. Mondanom sem kell, olyan fáradt voltam, hogy még ülni is alig bírtam, de azért jól éreztem magam. Igaz kevesen voltak, de jó társaságba kerültem, mondjuk ez a társaság 2 csajból állt...

   3 és fél 4 között aztán elindultam haza, kb 4re ágyba is kerültem, mert előtte még mosakodni kellett. Sajnos nem tudtam nagyon sokat pihenni, mivel 5kor kelhettem, mert 6ra ott kellett lenni havernál, onnan indultunk a neveldébe, ami kb háromnegyed órányira volt onnan. Az előző írásomból kiderült, hogy 3man voltunk ismerősök, és még néhány vadász és a társaság elnöke.

   A fácánnevelde körül hálót kell kifeszíteni, hogy ne repüljenek el a fácánok, hogy jól visszavadászhassák az állományt a tagok. Na nekünk ennek a hálónak a felső részébe bele kellett fűzni egy acélsodronyt, hogy jobban ki lehessen feszíteni, és ne szakadjon el olyan könnyen mint az előző évi fekete, műanyagkötél.

   500 méter sodrony állt rendelkezésünkre -habár kb 1200 méter körben a terület-, ebből én kb 400 méternél voltam jelen segítőként. Izgalmasnak nem mondanám, az első 100-120 métert 2 óra alatt csináltuk meg, mivel a technikánk elég rossz volt, de aztán rájöttünk a titok nyitjára, így kisebb nagyobb pihenőkkel, kajálással, meg ugye kényelmesen csináltuk, negyed három körül végeztünk is a maradékkal.

     Ezek után még a jelenlevők beszélgettek a társaságról, és a neveldéről, miközben én segítettem kiszedegetni a "csalánteából" a leveleket, különben az itatót eltömítették volna. Ez a "csalántea" a kis fácánoknak készült, a rengetek gyógyhatása miatt, többek között nyugtató hatású, nagyobb mennyiségben hashajtó, stb. Itt a nyugtató hatás volt a lényeg, mert csíphetik egymást, ami nem lenne jó nyilvánvaló okok miatt. Igaz, hogy a kamilla jobb lenne, de itt is, mint sok másik helyen a csalán nagyobb mennyiségben van jelen, de nem kevésbé gyógyhatású.

   Ezután nemsokkal mentek a vadászok, kicsit később én is, mert segítenem kellett zsákokat pakolni. Több mint 62 mázsát (6,2 tonna) kellett megmozgatni, szerencsére nem egyedül. Ez 124 zsákot jelentett, egyenként kb 50 kg-osakkal, bár volt, hogy kevesebb vagy több volt benne. 2 óra alatt végeztünk, és még pénzt is kaptam érte, szóval jó volt, de azért este fáradt voltam nagyon, ami nem csoda...

T-Duck

     Az első puskalövés...hát ez nem teljesen igaz így, mert már lőttem puskával, bár az "csak" légpuska volt. Tegnap egy sokkal komolyabb fegyverrel volt szerencsém lőni...

     Minden azzal kezdődött, hogy mentem reggel 6:30ra egyik csoporttársamhoz (innentől nevezzük Á-nak) egy másik csoporttársammal (nevezzük P-nek), mert segítettünk a fácánneveldéjükben dolgozni.

   Mielőtt elindultunk a telepre "Á" betette a kocsiba a puskáját, ekkor már felcsillant egy kicsit a szemem, hogy hátha én is lőhetnék majd egyet, de aztán lenyugtattam magam, hogy nem lövöldözni megyek, hanem dolgozni, de ha mégis úgy alakulna, akkor természetesen élek a lehetőséggel. Azt azért már az elején közlöm, hogy eddig nem sok közöm volt a vadászpuskákhoz...sem.

   Mikor megérkeztünk a helyszínre és kiszálltunk a kocsiból, "P" a kezembe adta a fegyvert (valószínűleg azért, mert tudta, hogy még nem volt a kezemben ilyen, aztán had szokjam). Egy ideig fogtam, aztán visszaadtam a gazdájának. Bementünk a telepre, aztán nemsokára megjött a vadásztársaság elnöke és még néhány tag...munkához láttunk.

   A nap kicsit unalmasan telt, mert nem volt valami izgalmas a meló, de azért én jól éreztem magam kint a határban. Sajnos hamarabb haza kellett mennem, mert segítenem kellett bátyámnak. Jött is a telefon, hogy 3 és fél 4 között délután jönnek értem.

   Eltelt a nap nagy része, már háromnegyed 3 volt, és akkor elindultak a tagok haza. Újból megcsillant a remény, hogy még van idő 1-2 lövésre. Pont mire kikísértük őket és leültünk szusszanni egyet, már csörgött a telefon, hogy itt vannak értem...Na, gondoltam, ma sem lövök már, de sebaj, majd legközelebb. Közben mondta "Á", hogy 5 perc múlva kint leszünk, és bement a kis házikóba, közben "P" utána kiabált viccesen, hogy "hozd ki a puskát, had lőjön a gyerek!". A fegyver már kint is volt, mutatta "Á", hogy mit hogy kell, hogyan célozzak, aztán a kezembe nyomta, persze közben "P" mondta a hülyeségét: "mikor először lőttem, majdnem eltörte a vállam", mert nem tudtam, hogy mekkorát rúg a puska és erre rá is kérdeztem.

   Kezembe adták a fegyvert, egy szép, duplacsövű sörétes puskát (nem tudom milyen gyártmány, de pótolni fogom.). De én kis idő után visszaadtam, hogy szeretném látni előbb, hogy milyen is ez élőben. Több sem kellett "Á"-nak, vállhoz kapta és rálőtt a vízzel töltött flakonra, ami kb 20 méterre volt tőlünk. Nagyot durrant a puska, jobb fülem sípolni is kezdett (nem is hallottam mást), mivel közvetlen mellette voltam a lövés pillanatában.

   Visszakadták nekem, mégegyszer átvettük a célzási technikát és a fegyver elsütésének menetét, aztán célra tartottam, és meghúztam az elsütő billentyűt...a flakont én is "telibe" találtam. Szintén nagyot szólt, nem rúgott nagyot, bár azért megéreztem, de valami leírhatatlan érzés kerített hatalmába. Éreztem, hogy olyan valami van a kezemben, amivel akár életről és halálról dönthetek, komoly hatalom van most a kezemben. Egy komoly fegyver, ami nem hasonlítható a légpuskához. Persze ez az érzés másodpercek töredéke alatt lejátszodott, és gyorsan vissza kellett térnem a valóságba, mert már mondta is "Á", hogy törjem meg a csövet. Szerencsére a jobb oldalamon állt (így hallottam, mit mond), mert most a bal fülemre süketültem meg egy kis ideig. Eltoltam a megfelelő billentyűt, megtört a cső, "Á" pedig kihúzta a még füstölgő, piros színű AQUILA gyártmányú, 32 grammos, 3,1 mm átmérőjű sörétszemeket tartalmazó töltényhüvelyt és megszagoltatta velem. Varázslatos volt. Szó szerint varázslatos látvány és érzés volt ez, mikor mélyet szippantottam az erős lőporszagból...leírhatatlan érzés volt. Még mindig elbűvöl ha rá gondolok.

     Ezután gyorsan összecuccoltam, aztán mentünk, mert már vártak rám. Nagyon nagy élmény volt. Út közben még sok információt kaptam a sörétes fegyverek használatáról és a töltényekről. Megérkeztünk a megbeszélt helyre, átültem a másik kocsiba, és hazáig még jópárszor megszagoltam az első lövésemről megmaradt egyetlen tárgyilagos bizonyítékot, azt a piros töltényhüvelyt. Most is itt van előttem, még mindig lőpor szaga van...

T-Duck

     Ez most egy nagyon helyes madárról fog szólni, amellyel ma találkoztam és egyből a szívembe lopta magát...

És még néhány információ:

   Igen gyakran találkozunk fogságban tartott példányaival. Színe izabellasárga, háta sötétebb, feje, torka és hasa világosabb; evezői feketések, nyakörve fekete, szeme világosvörös, csőre fekete, lába karminpiros. Hossza 31, szélessége 17, szárnyhossza 51, farkhossza 13 cm.

    A kacagó gerle hazája Északkelet-Afrika és India, de előfordul a Balkán-félszigeten is. Brehm a steppeerdőségekben gyakran, olykor megszámlálhatatlan mennyiségben megfigyelte. Tapasztalatai szerint főleg kiaszott, sivatagszerű steppevidék az igazi hazája. Már Közép-Nubiától délre gyakori, Afrika belsejében pedig a legközönségesebb galamb. A Szamharán vagy Afrika belsejének más steppéjén átlovagolva, szinte minden bokorból halljuk ezeknek a galamboknak kacagását és turbékolását. Az év bizonyos szakaiban, az aszály kezdete felé, némely erdőségben valóban óriási mennyiségben gyülnek össze. Megfigyelhetünk csapatokat, melyek, ha nem is órákon, mégis számos percen át egymásután, sűrű mozgó tömeget alkotva szállnak vagy leereszkedve, a szó szoros értelmében néhány kilométernyi területet ellepnek. Az év többi részében a kacagó gerlét csak párban vagy kisebb családokban észleljük. Brehm az elejtettek begyében különféle magvakat talált.

    Hangja a gerle turbékolására emlékeztet, csakhogy rendszerint „hi-hi-hi-hi” szótagok kisérik, melyek kacagáshoz hasonlíthatók, ámbár ennél tompábban hangzanak.

    Északkelet-Afrikában a költés röviden az első esőzések megindulta előtt kezdődik. Ilyenkor a kacagó gerlék viselkedésükben alig különböznek más galamboktól. A hím fölmereszti hátán tollait, bókolgat, búg, „kacag”, hol egyik, hol másik lábán ugrál, hol meg felszökken egyszerre mindkét lábával, kidagasztva torkát stb., a tojó pedig igyekszik lehetőleg kedvében járni. A tojásokat csak nagy veszély idején hagyják ott, fiókáikat dédelgetik.

    A kacagó gerle könnyen megszokja a szűk kalitkát is s még a gerlénél is könnyebben tenyészthető, mellyel összepárosodik. König Warthausen szerint a fogságban is messzire elhordják a fészküktől a tojáshéjakat, akárcsak a szabadban. A hím a tojót reggel 10 és délután 2 és 3 óra között váltja fel rövid időre a kotlásban.

    Führernél a tojó fogságban az első tojást este 6 és 7 óra között rakta, a következő napon pihent, a harmadik nap délután 2 és 3 óra között tojta a második tojást s kotolni kezdett. Olykor a hím a tojóval egyidőben üli a tojásokat. A fiókák 14 nap mulva kelnek ki. Eleinte kevés fehéres pehelytoll takarja testüket, de már a harmadik napon tokosodnak és megnyílik szemük. Nyolc nap elteltével a fiókáknak már kemény magvakat hordanak szüleik, a 16. vagy 18. napon kirepülnek a fészekből, 4 hét multán maguk esznek; a 7. vagy 8. hét folyamán vedleni kezdenek. Ha sokat foglalkoznak velük, nagyon megszelidülnek, könnyen szoktathatók arra is, hogy ki-be repüljenek. A Trieszt melletti Miramárkastély szép kertjében sok kacagó gerle él szabadon, akárcsak a mi mezőtjáró házi galambjaink. Jó ápolás mellett 15-20 évig is elélnek kalitkában.

És egy videó a végére:

     Remélem másnak is megtetszett ez a kis gyönyörűség, nekem nagyon tetszik.

T-Duck

     Ez egy kedves kis téma, szerintem helyén való lenne, ha többet foglalkozna mindenki a környezetével, az őt körülvevő növény- és állatvilággal. Mióta elkezdtem az egyetemet egyre jobban felkelti az érdeklődésem a madárvilág, úgyhogy át is adom a ma megszerzett tudásaimat bizonyos témakörökben, ezek pedig az odú- és a madarak itatójának elkészítése...

     A jó odú:

   A különböző fajok számára más és más méretű odúkat kell készítenünk. Az egyik legfontosabb, amit ismernünk kell, a röpnyílás mérete. A kertekben a leggyakrabban megtelepedő odúlakó madár a széncinege és a mezei veréb, számukra az ún. „B” odú a legalkalmasabb. Ennek az odúnak a röpnyílása 32 mm. A 45 mm-es röpnyílás a seregélynek megfelelő, míg a nagyobb röpnyílású odúkat a búbos banka, a füleskuvik is elfoglalhatja. A házi rozsdafarkú és a szürke légykapó az ún. „C” odút kedveli, ahol az előlap felső fele hiányzik. Természetesen a nagyobb testméretű fajoknak nagyobb odúkat kell készíteni. A rajzok alapján az odúk házilag is elkészíthetők.

     Az odúkihelyezés szabályai:

   Az odúkat ne szögeljük a fákra, hanem ágakra illesszük őket. Gyakori kérdés, hogy mennyi odút célszerű kihelyezni a kertben. Ez elsősorban a kert nagyságától és növényesítésétől függ, általánosságban azonban elmondható, hogy 25 m²-enként 1 odú legyen kihelyezve.

Odúkarbantartás:

   A madarak gyakran mohával, állati szőrökkel bélelik fészküket. Munkájukat segíthetjük, ha száraz mohát, gyapjút kötözünk a fák ágaira. Az odúba nem szabad fészekanyagot tenni, a fészket minden esetben a madarak építik meg! Ősszel ki kell dobni a fészket az odúból.

     Madarak itatása:

   A kert nagy madárgyülekező helye, vonzereje lehet a jól elkészített itató. Az itatónak főleg a meleg, száraz nyári hónapokban van nagy jelentősége, de a madarak egész évben Szívesen használják. Különösen szeretnek benne fürödni a rigók, a vörösbegyek, a kék cinegék.

     Helyválasztás:

   Fontos, hogy ne legyen tűző napon a víz, mert akkor hamar felmelegszik. A másik lényeges szempont, hogy védett, de mégis jól megfigyelhető helyen legyen. Fontos, hogy a fürdő madarak is belássák a területet, de egy biztonságos bokor is legyen a közelben, mert ázott tollal nem repülnek olyan jól. E bokor hiányában a macskák szomorú pusztítást végezhetnek.

     Fürdőzőhely kialakítása:

   A fürdővizet tehetjük kis tálkába, cserépalátétbe, de kerti tavacskát is készíthetünk. Ügyeljünk arra is, hogy ne legyen mély a víz, mert azt nem szeretik. Az a legjobb, ha a hasuk aljáig ér, vagy lassan mélyül. A közepére, ahol a madárnak túl mély lenne, tegyünk egy lapos követ, ahol megállhatnak, leszállhatnak. Ha nincs állandó átfolyása a medencének, akkor nem szabad megfeledkezni a vízcseréről. A célnak tökéletesen megfelel egy csöpögő kerti csap is, ahol már meg is van oldva a vízcsere.

  Ezt egy plakáton láttam, remélem ösztönöz majd pár embert...

T-Duck

     Huhúú...tegnap megint buli volt (szülinapi), ám nem a megszokott formában, ugyanis nem diszkóban voltunk, és nem is akármilyen épületben, klubban, kocsmában vagy bárban. A mi kijelölt szórakozóhelyünk tegnap estére a tócóskerti "puszta" volt. Páran bringával mentünk...

     Kitalálták, hogy sütni kellene virslit, meg hasonlókat, amihez kellett tűz. Nos jobbnál jobb helyeket találtunk, kellett, hogy valami körbevegyen minket, ugyanis fújt a szél, és gyakorlatilag tűzgyújtási tilalom van, ezért szintén jobb, ha nem látják a lángokat.

   Persze ment a nyávogás, hogy nem jó, mert sok a fű, meg magas és sok a bogár, meg franc tudja még mi, tehát ezért nem volt jó a rejtett kis faszán kiépített tűzrakóhely, na meg ugye dombon volt, ergo jobban meglátják a füstöt, mert magasabban vagyunk (főleg sötétben). Megdönthetetlen érvek voltak ezek, úgyhogy nem tudtunk mit csinálni, mentünk a következő helyre, ami egy régen kiásott bmx-es pálya volt, és abban volt 1-2 olyan lyuk ami tökéletes lett volna, dehát megint jöttek az okos gondolatok, miszerint a mélyebb részre jobban befúj a szél...(kipróbáltam, nem fújt be)...

   Maradt tehát a puszta, mert ott kb 4 téglával körbe volt rakva egy kis hamu, ami a korábbi tűzgyujtásokról árulkodik, meg egy kis fa volt mellette. Észérvekkel elmagyaráztam, hogy ez miért nem olyan szerencsés, de nem érdekelt senkit, hogy így jobban látják a tüzet messziről, és tilalom idején ez nem épp elhanyagolható tényező, mellesleg itt nem gyenge szél is fújt, nem úgy mint a másik helyen amit kinéztünk páran (az szélvédett, eldugott, csendes kis hely volt).

   Ezek után én nem vettem ki a részem a tüzelésből, ahogy 1-2 másik srác sem, és meg is látszott, hogy tapasztalt tűzrakó nem volt jelen, ugyanis 3-4 kisebb gally és kartonpapír lángolt csak, semmi komolyabb fadarab nem volt ott, ami egy kicsit tovább égett volna 5 percnél. Egy ideig nem is volt probléma, aztán jött egy bicajos srác... Kiderült, hogy Ő tűzoltó, csak most betegszabin van, és látta, hogy nagy a tűz (mert néha a nagyobb, száraz fűcsomók felerősítették a lángokat) és gondolta lejön szólni nekünk, hogy ha kijönnek a rend őrei, akkor bizony 50 ezer Ft birság lesz fejenként. Mondta a srác, hogy nem fog kihívni semmilyen rendfenntartó szervet, de vagy oltsuk el, vagy valamit csináljunk a tűzzel, mert megbánhatjuk.

   Nekem se kellett több, lehet paraszt voltam, de nem érdekel, mondtam a többieknek, hogy ha jönnek a rendőrök, akkor az én részemet az fizeti, aki kitalálta, hogy itt legyünk. Nekik sem kellett több, összepakoltunk és mentünk oda a korábban kinézett rejtett kis helyre, csak annyi gond volt, hogy addigra szépen besötétedett, tehát gyakorlatilag vakon kellett fát szerezni. Közben nyíltak az üvegek, egy kis házi pálinka meg kis mézes barack folyt le pár torkon, meg ették a szülinapi tortát néhányan (epres volt).

   Felmentünk arra a kis dombra, ott is tüzet raktak, és ott már komolyabban elindult a sör és a többi fogyasztása, mert ugye az alkohol ellenség és pusztítani kell. Telt az idő, fogyott a virsli, fogyott a sör és a pálinka is, majd egyszercsak beugrottak még ketten, hoztak egy kis házi valamit, gyenge volt, de finom, meg hoztak bort, de nem akármilyet, dobozosat, mint egy gyümölcslé, bár nem "csak" olyan volt, mert a bor az gyümölcslé, bár ezen amennyi gyümölcsöt éreztem... inkább nem jellemezném.

   Aztán megkóstoltuk még a szülinapos pezsgőjét, majd elmentünk még sörért, mert kezdett fogyni. Jó volt a hangulat, vagyis volt egy kis része az estnek, mikor elkezdtem mondani a hülye vicceimet, de azért jó volt az is. Lassan azért kezdett megártani néhányunknak az alkohol és hányás következett sokaknál, sajnos ketten "túlhúzták" rendesen, ezért segítenünk kellett vinni őket. Én a srácnak segítettem, szerencsére kb 6-700 méter után már tudott menni a saját lábán, a többiekről nem volt információm.

     Az este végén elindultunk bringával haza, sajnos csak rajtam látszott, hogy azért óvatosan kell menni, mert nem volt biztos a jármű egyenesben tartása, na de szerencsére rendőrrel nem találkoztunk és baleset sem volt, így ebből sem lett nagyobb baj. Végeredményben szerintem mindenki jól érezte magát, bár a szülinapos nem úgy végezte ahogy elterveztük, de azért Ő sem maradt józan...

T-Duck

     Utoljára, mint a címből is kiderül Bodaszőlő környékére mentünk egy disznóskertbe, bár dámból kicsit több volt. A nap kicsit nehezen indult, vagy akár mondhatnám azt is, hogy folytatódott, mert ugye szerda volt és akkor este party, ami most különösen jól sikerült, főleg, hogy rengeteg vadgazda volt, aztán mire hazaértem, jóformán indulhattam is vissza az egyetemre, szal gyakorlatilag nem is aludtam...

     8kor aztán a szokásos indulás, csak egy újabb tanárcsere volt, de nem tudni miért, újra a régi tanár jött. Elindultunk hát Józsa felé, aztán onnan Hajdúböszörmény és onnan Bodaszőlő. Egy 5000 hektáros területen lévő 500 hektáros kertet néztünk meg.

   A területen 200 dámszarvas, 150 vaddisznó és kb 80 őz van, melyeknek ki van alakítva 4 mesterséges dagonya, aminél fúrott kút van, és onnan lehet feltölteni vízzel, ha kiszáradna, vagy csak kevés lenne a víz. Vadföldek is voltak elkerítve, tritikálé, egy korai és 2 normális kelésű kukorica és csicsóka vetés formájában.

   Megnéztük a hajtásban lévő lőállásokat is a különlegesen kialakított nyiladékokkal. Utunk közben összefutottunk néhány dámszarvassal (kb 7-8db), egy őzzel és 2 disznót is láttunk, az egyik az út mellett feküdt kb 35-40 méterre, aztán a zajra felkapta a fejét, majd kis várakozás után eltűnt az erdő mélyén. A második pedig kb 200 méterre volt előttünk, és velünk szembe futott, majd bevágott az erdőbe és nem láttuk többet.

     Ez volt az utolsó gyakorlati nap, amit tanárral kellett elvégezni. Azt kell mondjam ez volt a második legjobb a 4 napból. Sok vadat láttunk, bejártunk közel 500 hektárt, jó idő volt és sokat tanultam ma is. Nyáron még 40 óra gyakorlatot egyénileg teljesíteni kell, de arról nem sok információt kaptunk még. Jövőre országos túránk lesz, akkor majd megyünk többek között Gemencre is...

T-Duck

     A mai napon egy fácánneveldét látogattunk meg Vámospércsen és megnéztük a gúthi erdő vadászházait is. Az utazás ismét irreálisan hosszú volt...szerintem, de sebaj, azért nem nagyon unatkoztunk.

     Szóval reggel a szokott időben, már ülünk a buszon és várjuk az új tanárt, aki szintén késett kb 10 percet. Elindulunk, zötyögünk szépen Haláp irányába, majd onnan egyenesen tovább Vámospércsre, ami után nemsokkal megálltunk.  Egy kis séta és el is jutottunk a vadászházhoz, ami mellett ott volt a fácánnevelde is, de ennyire ne rohanjunk előre...

   Bementünk a vadászházba, körben a falon őzbak trófeák, egy hatalmas disznó bőre kiterítve, egy szalonka kitömve hátul, és a csillárok dámaggancsokból (3db) voltak összerakva szépen. Volt még egy térkép is kiakasztva, ami a vadászterületet jelölte, azon belül zölddel kiemelve az erdőket, és persze néhány települést is mutatott.

   Rengeteg információt hallottunk a helyről, pontosabban a Vámospércsi Farkasvölgye nevű területről, ahol farkast is lőttek régen, -talán a legutolsó farkasok egyikét, amit Magyarországon lőttek- és erről is kapta a nevét. Megtudtuk, hogy milyen vadból mennyi van becsülve, így kb 30-40 disznó, 70-80 őz, 4-5 dám és pár gím kószálhat arrafelé.

   Később benéztünk a fácánnevelő épületébe, és megnéztük, hogy hova eresztik ki a fácánokat, majd mikor a fák között a fiúk elvégezték a dolgukat elindultunk vissza a buszhoz. Persze a vadgazdák szokásukhoz hűen (bár a levelezősökkel mentünk, de magunkra nappalisokra gondoltam) marhulnak, szal egyik srác hozott csúzlit, és azzal lövöldöztünk mindenfélére, kisebb-nagyobb sikerrel, majd mikor a tanár el akarta kobozni, inkább abbahagytuk. Irány Gúthra...

   Megérkeztünk,  lepattantunk a buszról, majd ki volt téve 2 dámtrófea és egy hullajtott aggancs. A hullajtottat körbeadták, miközben a másik kettőről kiderült, hogy világrekorderek. Gyönyörű szép volt mind. Közben sok hasznosat tudtunk meg a gúthi erdőről is, például, hogy kb 800 disznó van, kb 600 őz, kb 700 gímszarvas és kb 8-900 dám.

   Bevittek még a két vadászházba, ahol gyönyörű festmények voltak a világrekorder dámbikákról, és fotó is, meg egy kapitális gímtrófea és rengeteg őztrófea, a falon pedig dámaggancsból készült lámpák voltak. A nagy vadászházban pedig ki volt akasztva a falra egy nagy vadkan feje is, de ott is megtalálható volt minden az előbb említettekből.

     Végeredményben jó kis túra volt ez is, sokat tanultam, és sok szép helyet láttam, azt azonban sajnálom, hogy vadat nem láttunk, egyetlen árva fácánt hallottunk csak a fácánnevelde mögötti bozótosból. Az utazás most nem volt olyan izgalmas mint eddig, kevesebb hülyülés ment, de azért ez is király kirándulás volt!!!

T-Duck

     Huhúú...Lónyára mentünk ma, elég pengére sikerült ez is! Fasza csapat, fasza minden, csak furcsa irányba mentünk és még enni sem kaptunk, de legalább láttunk élő vadat is (persze, magunkon kívül...). Elindultunk a szokásos délelőtti időpontban, azaz 8 órakor. Azonban álljunk most meg egy kicsit, mivel volt 1-2 esemény a motor beindítása előtt...

     Kezdődött minden azzal, hogy kitaláltuk, hogy ne a levelezősök üljenek hátra, hanem mi, aztán felpakoltuk a táskákat, úgymond lefoglaltuk a helyünket. Persze a levelezősök ezt nem így gondolták, és mivel nem voltunk ott, ezért szépen arrébb dobálták a tatyókat. Na, gondoltuk sebaj, azért iszunk egy sört erre a nagy "izgalomra". Le is gurult egy, aztán jött a tanár, és indulás...

   Pallagon át vezetett az út, majd kanyar Nyíregyháza felé, onnan valamiért nem Vásárosnamény felé mentünk, hanem inkább Kisvárda, majd Záhony irányába, szal kerültünk egy nagyot. Sebaj, maradt idő oltani a szomjat. Nem sokkal később, mikor én pont a mentás-kamillás-citromos teámat szopogattam (mert kicsit még fájt a torkom), hátulról üvegcsörgést hallottunk, és a versenyszellem fellángolt mindenkiben...ha ők isznak, nehogy lemaradjunk, hát miféle vadgazdák vagyunk mi?! Aztán jóféle házi almapálinkát kaptunk a kolegától, ami tegnapi főzés volt. Igen ütősre sikerült 2 felest vert belőle a fél banda, majd nemsokára megszólalt az egyis srác, hogy meg kellene állni pisilni, erre a tanár csak annyit kérdezett, hogy "A pálinkásüveg nem ürült még ki?", szóval vágta, hogy mit művelünk, de nem szólt érte. Később egy kis mézes ouzo-val hoztuk magunkat helyre.

   Közeledtünk a helyszínre így gyorsan "kellett" még egy kör hp-t inni, majd le a buszról, pár szót hallgattunk a területről majd irány a 'vaddisznóskert'. Kb 1000 hektáron volt a kert, körbe 2m magas kerítés és  villanypásztor, amiben kb 4-5 ezer volt cirkulált. Felül zöld szalag, mert a vadak azt a színt elég jól érzékelik, bár mondták, hogy átugrálnak majd ezen a dámszarvasok, de ebből az 'idegenvezetőnk' -aki mellesleg a terület úgymond 'tulajdonosa/vadgazdája'- semmit nem tapasztalt.

   Nagyon szép babérerdőbe mentünk, középen egy széles út vezetett és keresztben is széles nyiladékok osztották mozaikokra az erdőt. Gyönyörű volt minden, csak az időjárás nem, mert kicsit esős, szeles idő volt, aztán kissé alulöltöztünk páran a tegnapi nagy melegre számítva. Az aljnövényzet sűrű volt, mégis csodálatos volt, mikor egy-egy kis résen be lehetett látni az erdő mélyére. A kerten belül kb 150cm magasságig le volt rágva minden a dámvadak által, így messzire el lehetett látni a fák törzsei között, ami szintén nagyon izgalmas volt.

   Az állomány létszáma, kb 4db gímbika és 3db tehén, kb 200db dámszarvas és rengeteg vaddisznó. Ezekből egy dámbikát láttunk, aminek még barkás volt az alig 25-30 cm-es aggancsa, és kb 3 csoport disznót. Az elsőnél személy szerint 5 kocát és csak 4-5 malacot láttam, de valószínűleg több lehetett, majd másodjára 2 kocát és kb 8-10 csíkos kismalacot, majd utolsó találkozásnál 3 disznót láttam.

   Közben azért a 'szóró'khoz is elmentünk, és a technikai háttereket mesélte a fiatalember nekünk kitérve a takarmányra, és a vízre, valamint a szénára, ami, mint kiderült csak lucernából jó, mert a dámok nem eszik az egyéb fűkeveréket, és a sónak az összetevőiről is esett pár szó. Aztán elindultunk visszafelé, és egy kis patak mellett jutottunk el egy másik kapuig, majd onnan már csak pár lépésre volt a busz.

     Hazafelé úton Vásárosnamény irányába fordultunk, aztán szépen zötyögtünk Nyíregyházáig, -közben lecsúszott az utolsó korty is az almából- ott átmentünk a városon, majd jött Újfehértó, ami után a vámosok leintették a buszt. Kérdezték, hogy honnan jövünk, mondta a sofőr, hogy Lónyáról, (ahol határátkelő van), erre kérdezi a vámos, hogy "cigit hoztak?", erre a válasz "nem, mert ez tanulmányi út volt"  aztán még kínlódtak valamit s buszvezetővel és indulhattunk tovább.

   Kis kitérőt kellett még tenni Téglásnál, mert elterelték a forgalmat a zsernyákok, de utána szépen, újra Pallagot keresztezve visszatértünk az egyetemre. Nekem még volt egy program mára, ugyanis mentem tüdőszűrésre diákmeló miatt, és onnan haza, aztán itt ért véget a napom...

T-Duck

     Erdő- és vadgazdálkodás tárgyból 3 nappal ezelőtt volt gyakorlat, azaz pénteken. Igaz ennek a tárgynak csak az erdőgazdálkodás részével foglalkoztunk ebben a félévben, de azért ez sem volt igazán unalmas.

     A túra szintén reggel 8.00kor kezdődött, viszont akkor nem 2 és fél órás útra mentünk a szlovák határ mellé, mint az előbb említett postban, hanem csak Erdőspuszta irányába, Debrecen mellé. Volt egy Ikarusz busz és egy Mercedes Sprinter. A természetvédők is velünk jöttek, vagy mi mentünk velük? Ők voltak többen...éppen ezért egyből lefoglaltuk a Mercit és bepattantunk a hátsó sorba négyen.

   Amíg a városból kiértünk az minimum 30 perc volt, aztán még kb 15 perc a Mikepércsi úton, majd lekanyarodtunk a Vekeri irányába, aztán a Víg-Kend Major után balra fordultunk, majd kb 500 méter után stop, és be egy kb 5-6 éves akácosba.

   Ott elmondta az aktuális oktató, hogy hol is vagyunk pontosan, milyen a talaj, milyen erdőben vagyunk, milyenek a hely adottságai, mi volt itt régen, majd tovább az út másik oldalára, kb 30 méterrel arrébb, egy Erdei fenyő erdőbe, ahol kb ugyanezeket vettük át.

   Vissza a gépbe, mentünk 300 métert, aztán megint le, egy tölgyes és egy akácos közé, ahol vezetett az út, ott aztán megálltunk. Itt szintén az előbbieket vettük át és több egyéb információ is elhangzott. Vissza a buszra, majd újabb 300 méter után ismét egy fiatal tölgyes, ahol még a Májusi és az Erdei cserebogár nagy hévvel zabálta a leveleket egymás zavarása nélkül.

   Buszra fel, aztán az erdőspusztai arborétum, ahol kisebb előadást hallottunk a helyről, az egésznek a tervéről, miszerint Debbrecen lakosságának milyen pihenő területeket tudnak létrehozni, és hogy ebből mennyi valósult meg és hogyan. Utána körbementünk az épületben, megnéztük a kiállított képeket, gombákat és vadakat, majd hátra mentünk a tóhoz, majd fel a kilátóba. Onnan egy kis ösvényen vissza a kiindulópontra, de itt fogalmazódott meg a nap első jelmondata, miszerint: "-Mi ez a rókaszag? -Bocsi, én voltam!", ami 2 csoporttársam között hangzott el, nem kis nevetést kiváltva sokunkból.

   Közben másik csoporttársam a nyúlsípjával szórakozott, ami szintén nagy nevetéseket okozott mivel néha elég érdekesre sikerült. Elindultunk Pallag felé, de továbbmentünk kicsit Téglás irányába, és ott kanyarodtunk le. Az út több volt mint kellemes! Annyi baromságot hordtunk össze, hogy nagyon röhögtünk, majd az egyetem 75 hektáros erdejéhez értünk, ahol fatömeg- és magasság méréseket végeztünk. Elindultunk visszafelé, de a Sprinter nem nagyon bírta a nagy homokot, kicsit küzdeni kellett, és ekkor megszületett a nap második nagy mondata a tolatásnál : "Nagy gázzal, csukott szemmel!"...   

   Következő és egyben utolsó állomásunk Pallagon át (a Biogál felé), a kanyartól 2-300 méterre volt. Itt egy idősebb tölgyest néztünk meg, majd indulás vissza az egyetemre. Kaptunk egy fülest, hogy nem messze az egyetemtől van fincsi házi sör elég olcsón, aztán mivel a pallagi kocsma kimaradt, így gondoltuk megkóstoljuk. Betértünk 8an a helyre, ami elég kultúrált volt, de egyből megnégyszereztük az aktuális forgalmat. Néztek egy nagyot, mikor 8 zöld nadrágos és pólós, szinte vadásznak öltözött fiatal bemegy és 14 korsó sört kér, majd fotózkodás és cso-csó mérkőzések sorozata következett. Nem sokkal később a nap harmadik hatalmas röhögést kiváltó mondata hangzott el az én számból, bár csak idézet volt, de teljesen helyénvaló. A mondat a "Zorró segít a bajban!" volt, de nagyon nagy röhögést váltott ki, főleg, hogy mellé a kezemmel egy maszkot formáztam az arcomra.

     Miután megittuk a részünk, és elfogyott az 50-es (ami a cso-csóhoz kellett) elindultunk haza. Pont jött egy 28-as, felpattantunk, de ahogy a nap korábbi részében többször is, a sok baromkodás sírva röhögéseket eredményezett, bár a "sírós" része nálam jobban megmutatkozott; hiába, én már csak amolyan sírva röhögős fajta vagyok.

T-Duck

     A mai napon Gömörszőlősre mentünk vadgazdálkodási terepgyakorlat címen. Reggel 8:00kor idult a busz, vagyis elméletileg, mert kb 10-15 perc csúszás volt. Terveztük, hogy iszunk előtte a "jó vadgazdá"hoz hűen, de ebből semmi nem lett.

     Kicsit rosszul kezdődött a nap, mert még nyögtem a megfázás utolsó gondjait, torok- és fejfájás, és köhögés volt a reggeli meglepetésem magamnak. Aztán zuhany, meg minden ami kell, kaja, aztán tipli a suliba. Még nem léptem ki az ajtón, de már szakadt rólam a verejték, éreztem, hogy ez hosszú út lesz...

   Meg is érkeztem a helyszínre, de elsőre csak a levelezősöket láttam, aztán észre vettem a csoportomat és a másik vadgazda csoportot is, odamentem, aztán ott bandáztunk, amíg meg nem érkezett a busz. Megdumáltuk, hogy úgy ülünk mint pénteken, de a levelezősök gyorsabbak voltak és ők ültek hátra, na sebaj.

   Elindultunk hát Józsa irányába, mentünk szépen Putnokra, aztán onnan Kelemér felé majd Gömörszőlős volt a végállomás. Az egyik vadász -aki mellesleg első éves levelezős vadgazda- látott minket vendégül az oktató központjukban. Sokat megtudtunk a helyről, a területről, a vadakról és az oktató központról is, aztán a terv az volt, hogy ebédelünk és megyünk egy kb 12km-es sétára a vadászterület tanösvényén.

   A menü a ma terítékre hozott süldő vaddisznó volt pörkölt formájában, előtte egy feles finom házi pálinka, majd egy sörrel fejeztük be az ebédet, igaz, volt aki még ivott egy kávét is. A sörre visszatérnék egy gondolat erejéig, ugyanis egy rekesszel megmaradt, aztán elvihettük volna hazafelé az útra, de a tanár azt mondta, hogy egy korábbi eset miatt inkább nem élnénk a lehetőséggel, ugyanis egyszer az egyik srác annyit ivott, hogy a busz még meg sem állt, de már ugrott ki hányni...kellemetlen.

   Ebéd után elindultunk a túrára. Úgy gondoltam, hogy elég lesz, ha csak előtte iszom jó sokat és úgyis kibírom, igaz, hogy kibírtam, de amint megláttunk egy kutat, kis túlzással a fele vizet kiittam belőle.

   Jó kis túra volt, igaz élő vadat nem láttam, mármint nagyvadat, mert fácánt, meg szarkát mindenhol lehetett látni. Kb életnagyságú képek voltak és minden pontnál megálltunk, körbetávcsöveztünk, majd mikor megpillantottuk az állatot, akkor megállapítottuk, hogy milyen faj, milyen nemű, és hogy lőhető-e vagy sem, és ha nem, akkor miért nem. Néhány automatikus 'szóró't is láttunk, és kaptunk pár információt a működéséről is.

     Izgalmas nap volt, nagyon változatos volt a táj, körben hegyek voltak és dombok. A hazafelé vezető út kicsit unalmasnak ígérkezett, mivel a fél csapat aludt, aztán jött Zorró, aki segít a bajban (ez egy vicces történet következménye), majd 1-2 vicc elmesélése, és máris jobban éreztük magunkat, gyorsan el is repült másfél óra, aztán máris a Doberdó-n voltunk, ahol be a terepgyakorlat utáni "szokásos" helyre, ott 2 sör meg pár menet cso-csó, aztán mindenki haza...

T-Duck

     Most láttam egy műsort a tvben, ami arról szól, hogy egy faszi leköltözött Angliában vidékre a városból, már kb. 4 éve él a saját gazdaságában, és kemény harcot vív a szupermarketekben kapható dobozos készételek, és a gyorséttermi kaják ellen.

     Arról szólt, hogy 5 emberkét levitt a farmjára és bemutatta nekik, hogy honnan jön eredetileg az a hús meg az a zöldség, amit összekeverve megvesznek egy műanyagdobozban, majd otthon betesznek a mikróba és 5 perc múlva megeszik. (Igen, manapság már nagyon sokan vannak, akik életükben nem látták testközelből -de még messziről sem- azt az állatot amit megesznek, pl a csirkét, marhát, disznót).

   Összehasonlította a házi készítésű és a bolti cumót, megkóstoltatta velük mindkettőt, persze nem tudták, hogy mikor melyiket ették, és mindenki a házit érezte finomabbnmak -nem véletlenül. Az árukról is szólnék valamit, nos szerintem sokan gondolnák, hogy a bolti valami (mert ételnek nem nevezném) olcsóbb, viszont van nekik egy szomorú hírem. A saját kezűleg készített finomságok olcsóbbak, és ugye finomabbak is.

   Persze az "elfoglalt" embereknek nincs idejük főzőcskézni, bár arra nincs az embernek ideje, amire nem szakít. Ebből következik a kérdés, hogy mire nem szakít időt az ember? Ami nem fontos számára. Tehát, aki nem foglalkozik azzal, hogy egészségesen éljen, vagy legalább házi kosztot egyen -ami nemcsak frissebb, mint az a fagyasztott "izé", de sokkal jobb is- az a saját életéből veszi el a napokat.

   A boltban vásárolt dobozos szarokat pedig laborba küldte, és kiderült, hogy az egyiknél (valami csirkés cucc) a színezőanyagot porráőrölt Bíbortetű képezte...hmm, finom lehetett. De a további szintetikus anyagokat nem is említem, aminek annyi köze van a természethez, mint egy kiló műanyagnak...

   Megmutatta a házigazda ezek mellett, hogy hogyan dolgozzák fel a vágóhídon az állatokat, hogy megismertesse a vendégeivel az egyik legfontosabb lépést az élő állatból tányérra kerülő finom falat elkészítésében -ugyanis élő állatot nem sokan fogyasztanak az asztalnál, bár nem mondom, hogy nem fordul elő egyes kultúrákban.

   Nagyon fontosnak érzem, hogy tudja az ember, hogy mi kerül az asztalára, mert nem mindegy mit eszünk meg. Egyesek szerint "az vagy, amit megeszel!", ez alapján nem tűnik szerencsésnek génmanipulált szarokat enni, mindenféle műanyaggal, tetvekkel és hasonlókkal összekeverve.

   A műsor közben, mikor egy idősebb néni azt mondta, hogy azért veszi meg a gyorsfagyasztott és félig kész krumplipürét, mert fokhagyma és oliva olaj van benne, és könnyebb betenni a mikróba mint elkészíteni, ezenfelül még ezt viccesnek is tartotta...akkor elgondolkoztam. Az jutott eszembe, hogy akiknek otthon a frigóban, csak ezek a fagyasztott dolgok vannak, azoknál hogy néz ki egy ünnepi ebéd, vagy egy vacsora?! Egy karácsonyi, vagy húsvéti menü?!... 

   Elképzeltem, hogy ül a nagy család az asztalnál, apa, anya, gyerekek és nagyszülők, aztán hozzák be a mikróban melegített kaját és jóízűen megeszik. Mondjuk jó dolog lenne, mert legalább nem kellene napokkal előtte elkezdeni a hozzávalók beszerzését, esetleg hús pácolását, vagy sütemények elkészítését. Nem kellene ott állni a konyhában és sütni/főzni. De az is biztos, hogy a hangulatot elrontja, és az íze sem olyan mint egy jól elkészített ebéd, amihez csak egy kis odafigyelés szükséges.

     Az egyszerű ételek is lehetnek nagyon ízletesek. Nem kell egyből bonyolult recepteket próbálgatni. Sajnos egyre kevesebben tudnak már főzni ezek miatt a hülyeségek miatt, ami nagyon jó üzlet, csak közben az ember a fajtársait mérgezi...

T-Duck

     Nos, mint már korábban írtam, részt veszek egy helyi jelentőségű természetvédelemmel kapcsolatos programban, melynek célja a debreceni varjúállomány felmérése és megfelelő kezelése.

     A feladat a fészkek felkutatása, majd ellenőrzése volt. Most sikerült teljes képet kapni a körzetemről, és úgy gondolom sikeres volt a ténykedésem, illetve ténykedésünk, mert nem egyedül dolgoztam, hanem ketten voltunk.

   A "kutatás" kiterjedt a szarkafészkekre is, melyekből rengeteget találtunk a területen, varjúfészekből igaz kevesebb van. Gyakorlatilag csak 1, amiben ott ül a tojó, de alapból is csak 3-4 fészek van. Szarkánál más a helyzet, ott 18 fészekből kb 5-ben nem költ a tojó.

   Az első része a munkának, hogy megkeressük a fészkeket, ez már megtörtént korábban, ma azért mentünk, hogy megnézzük melyik fészekben megy a költés. Amint az előbb írtam, a területemen 1 varjúcsalád fészkel, ami alapja lehet egy erősebb állomány kialakulásának, bár nagyon nem engedjük majd, hogy elszaporodjon, az énekesmadarakra való tekintettel.

   Ezeken az eredményeken kívül felfigyeltem egy különös dologra, mégpedig, hogy 2 fácánkakas van nemmessze tőlünk, ami azt jelenti, hogy a város területén vannak fácánok, de ez azért is érdekes, mert nem túl nagy a terület, sőt nem sokkal messzebb több fácán is van, bár ott nagyobb a szabad terület.

   Úgy gondolom, hogy ezzel a témával is fogok még foglalkozni, de ez igencsak a jövő "zenéje". Mindenesetre felkeltette az érdeklődésemet.

     Pár nap múlva darus kocsival indul a tanszék vezetője körbejárni azokat a fészkeket, ahol költenek a dolmányosok, hogy megnézze melyik fészekben mennyi tojás található, aztán az egész városban mért adatok alapján kiderül, hogy mely területeken szükséges az állomány gyérítése.

T-Duck

     Ma játszottuk az Agrár bajnokságban, a D csoportban a 4. meccsünket. Nagyon izgalmas volt főleg az utolsó 3 perc, ami emellé egy örökkévalóságnak is tűnt.

     Eredetileg 22.30kor kezdtünk volna, de szóltak tegnap, hogy van terem hamarabb, és hogy 21.00ra menjünk.

   Az eleje döcögősen indult, mert még napközben kaptam egy telefont, hogy egyik csapattársunk nem tud jönni, mert lázas. Na, gondoltam, hogy akkor csak 1 csere lesz, de még így sincs nagy gond. Este kiderült, hogy a kapus is belázasodott és egy másik csapattársunk sem tud jönni. Fasza, gondoltuk, hogy jó lesz potyára kimenni, de szerencsére néhány telefon után sikerült keríteni egy 5. embert.

   Egy kis melegítés, majd jött a bíró, kezdtük a meccset. Mi kezdtünk. Nem voltak jobbak, úgy gondolom, hogy kb egyenlő erőt képviseltünk, csak ők 7-en, míg mi 5-en voltunk, szóval nekik 2 cserelehetőségük volt, mert 4+1ben kellett játszani.

   Kb a 7-8. percben egy kavarodást követően gólt kaptunk. Nem hagytuk magunkat, passzolgattunk, és egyszer csak gondoltam egyet, előre indultam a jobb szélen, a bal oldalon a kapunk előtt álló társ észrevette, és gyönyörűen odatekerte a fejemre a játékszert, amit sikeresen a kapuba juttattam. Szerencsés fejes volt, mert a kapus teste mellett ment el a labda, de szép kis kontra-támadást hoztunk össze. Ezzel 1-1 lett az állás. Nem sokkal később még abban a félidőben megjátszottuk megint ezt a variációt, de akkor nem jött össze a gól.

   1-1-gyel fordultunk, beálltam a kapuba 3-4 perc játék után. Észrevettem, hogy elől üresen van a társ (aki a gólpasszt adta) és előredobtam Neki, levette és azzal a mozdulattal el is rúgta a kapus mellett a labdát külsővel. A kapu irányába tartott a laszti, de úgy látszott kapufa lesz, így az akcióval együtt mozgó másik társ a kapufa előtt kb 25 centiméterrel belepöckölt, így fordítottunk: 1-2.

   Sajnos pont a támaszkodó lábam mellé jött egy lapos lövés, és mire felemeltem a lábam addigra már sajnos a hálóban volt a játékszer. Volt még időnk, de nem örültem, hogy egyenlítettek, az állás 2-2-re változott.

   Jöttek váltani a kapuban. Nem sokkal később támadtunk, szép passzok, a jobb oldalon, majd lehúzódva az ellenfél alapvonalára kaptam egy passzt amit ballal tettem vissza a kapu elé. Szerencsénkre olyan csavart sikerült beletenni, hogy a védő lába mellett elment a bőrgolyó, a társ pedig a kényszerítőt követően góllal zárta az akciót, ezzel lett 2-3 az eredmény.

   Még volt hátra 3-4 perc, ismét beálltam a kapuba. Nem volt szabad gólt kapni, hiszen vezetünk, és 3 pontért jöttünk, nem csak 1-ért. Komoly nyomás alá kerültünk, kb 5 szögletet is rúgtak, volt egy szabadrúgásuk is. A kilencesünkhöz voltunk szorítva, csak egy rossz lövés után tudtunk felszabadulni egy kicsit, persze ilyenkor rutinosan tartottam a kezemben, majd a lehető legmesszebbre hajítottam a lasztit, hogy teljen az idő.

   Izgalmas és feszült 2 perc maradt hátra. Jöttek a lövések egymás után, szerencsére sikerült mindet hárítani, még ha nem is nagy bravúrral. Kemény lövések voltak, jól védekeztünk és nagyon vártuk már a sípszót, hamarosan le is fújta a meccset a bíró.

     Hatalmas kő esett le a szívünkről, komoly megkönnyebbülést hozott ez a hang, és így örömittasan pacsiztunk és köszöntük meg a játékot a társaknak, az ellenfélnek és a játékvezetést a sporinak. Izgalmas meccs volt, kirohangáltuk magunkat rendesen. Kemény volt így csere nélkül, de nem volt nagyon nagy iram, úgyhogy ki lehetett bírni. A meccs vége tehát Infúziós Búgócsigák 2-3 Cefre F.C.

   Személyesen 1 góllal, 1 és fél gólpasszal emellett sok védéssel járultam hozzá a győzelemhez. Igaz kaptam egy gólt, de ez csak a gólarányra van hatással. Jó meccs volt...

T-Duck

     Nos igen...a tanszéken kitalálták, hogy meg kellene figyelni ezt a fajt. Hogy pontosan hogyan? Azt most le is írom.

     A dolmányos varjúról (Corvus cornix) tudni kell, hogy a holló után a második legnagyobb énekesmadár. Két alfaja van, a dolmányos varjú, amely hazánkban is él és a kormos varjú. Fontos még tudni, hogy általában magányosan él, magányosan fészkel ez a faj, néha kisebb, nagyon laza csoportokban fordul elő, általában ha ilyet látunk, akkor a kirepült fiókákkal együtt lévő szülőket láthatjuk, mivel a szülők sokáig gondozzák a fiókáikat.

   Ez a madár agresszív, szinte minden egyéb madárfajt elzavar a territóriumáról, főleg ha rokonról van szó. Kisebb madarak fiókáival, tojásaival, rágcsálókkal, esetleg kidobott étellel és egyebekkel táplálkozik. Fészket minden évben készít, közel az előző évi fészekhez, amit csak ritkán foglal vissza.

   A fészke nagy méretű gallyfészek, nem túl magasan, de a lombkoronaszintben, minden esetben ágvilláknál elhelyezve. A fészeknek nincs teteje. Március elején kezdenek fészket építeni a párok, majd április végén már gyakran látni kirepült fiókákat. Kb 2-3-4, néha 6 tojása van.

   Az elmúlt 5 évben hirtelen megnőtt a számuk Debrecenben így elindították ezt a programot, aminek a célja: a debreceni fészkelő állomány felmérése, a költésbiológiai jellemzőik, a területhűség vizsgálata és a populációdinamika felmérése. Én az elsőben fogok segíteni, mégpedig a Debrecen 12 részre osztott területei közül a 11. részen, pontosabban a Boldogfalvi-kert, Epreskert, Vargakert, a Tégláskert területe, és az Erzsébet utca, Ispotály utca, Déli sor környéke. 

   A feladatom, hogy végigjárjam az utcákat biciklivel, vagy gyalogszerrel, és feljegyezzem a fészkeket, esetleg, ha dolmányos varjút látok akkor ha meg van gyűrűzve, azt is feljegyzem. A "kutatásom" kiterjed még az esetleges szarka fészkek feljegyzésére is, és egyéb a dolmányos varjúval kapcsolatos észrevételek feljegyzése és bemutatása a tanszékem vezetőjének.

   Ezt a feladatot lombosodás előtt kell elvégezni, majd március végén/április elején újra felkeresni a fészkeket és az úgynevezett "élő fészkeket" kell feljegyeznem, azaz, ahol már kotlik a tojó. Ezt könnyű lesz észrevenni, mert a tojó farka mindig kilóg a fészekből. Ezekhez a fészkekhez megyünk majd ki és nézzük meg mennyi tojás van, később, ha kikeltek a fiókák, akkor gyűrűzés, esetleg ha túl sok van belőlük, akkor az állomány gyérítése történik, noha nem sörétessel, egyes csoporttársaim nagy bánatára, de a tojások megsemmisítésével.

     Azt hiszem ez tényleg komoly feladat lesz, remélem egy hét alatt be tudjuk járni a területet, mert azért tényleg nem 4-5 utcáról van szó. Gyakorlatilag az Erzsébet u.-Wesslényi u. -Mikepércsi út mentén egész a repülőtérig, aztán a Tégláskert teljes területe majd a Szoboszlói úton végig és így visszatérünk az Erzsébet utcára. Ezen a körön belül minden utca minden fáját meg kell nézni. Szerencsére nem egyedül végzem ezt a feladatot, bár az ellen sem lenne sok kifogásom.

T-Duck

     Huhh, tegnap kemény dolgok történtek. Kicsit hosszú volt a nap, de azért délben az a tesióra (foci) jó volt, meg este a meccs is.

     Kezdődött minden egy Géptannal, ami nagyon unalmas volt, az óra második felére be sem mentünk, inkább kint maradtunk csocsózni. Aztán ugyan ez a tárgy jött, csak gyakorlati óraként nem előadásként, szintén 2 órában. Gyakorlatilag 20 perc alatt elsétáltunk a helyre, izgalmas volt, a differenciálműről volt szó, a TLT-ről, a kardántengelyről, meg a dob- és tárcsafék rendszerekről. Az óra második felében körbeálltunk egy traktort, ahol még a kormányzás technológiai hátterét is megnézegettük az előbb említetteken kívül. 

   Aztán irány a DEAC pálya, tesi óra, focizunk. Sokan voltunk, kb 60-an, ebből 50-en jöttünk hivatalosan órára. Fasza bemelegítés, aztán fociztunk nagy kapura fél pályán, mert a 4 kispályán már sokan voltak. Jó volt, szépen játszottunk, lőttem is gólt. Készültünk az esti meccsre, mert a Semmi SE kemény csapatnak látszott.

   Hazamentem óra után, de mennem kellett kórházba látogatni egy barátomat, aztán haza, és máris mehettem vissza a suliba Labdarúgás elmélete és gyakorlata órára, amit Dr. Sándor Mihály tartott, aki, mint utólag kiderült, nagyon nagy ember. Szóval nem igazán tudtam rápihenni az esti meccsre.

   Az óra előtt, mikor felmentem a teremhez, mindenki kint volt, várt. Megkérdeztem, hogy be lehet-e menni, de azt mondták, hogy nem. Nem kérdeztem, hogy miért, elfogadtam. Aztán jött az egyik tárgyfelelős, aki a Buzánszky kupát is szervezi, akivel korábban már összeismerkedtem. Természetesen megismert, bár csodálkoztam ezen picit. Na mindegy, kérdezte, hogy miért nem megyünk be, mondtam, hogy mi történt, aztán az volt a reakció, hogy mostantól én leszek a "teremfelelős".

   Felelőségteljes munka lesz úgy érzem. De igazából nem tudom, hogy mi lenne a konkrét dolgom, bár valószínűleg, ha nem lehetne bemenni a terembe, akkor jeleznem kell Zsoltnak.

   Még az óra elején lerendeztem a könyvem megvételét (Sándor Mihály-Vasutasból aranybányász, Beszélgetések Buzánszky Jenővel), és az írója, aki akkor az előadó is volt dedikálta is nekem. Buzánszky Jenővel készített riportot tartalmaz a könyv, és mivel Jenő bácsi is fog nekünk előadást tartani, ezért majd Ő is alá fogja írni nekem.

   Másfél óra szólt a labdarúgás borzalmas katasztrófáiról, nem gyengén, megdöbbentő videók, képek és adatok bemutatása mellett. Aztán mentünk át a tornacsarnokba, mert kezdődött nemsokára a meccsünk. Nos, az a nemsokára az egy óra volt.

   Nem melegítettem be, ezért 5 perc után a tüdőm szólt, hogy talán pihenni kellene, de aztán nem sokat voltam padon, vissza a pályára, majd a 2. félidőt szinte végigjátszottam.

   Helyzetem nem volt, most inkább hátul maradtam, mert a többiek támadtak, de majdnem adtam gólpasszt, csak az utolsó pillanatokban nem koncentráltak eléggé a srácok. Sajnos ez többször is előfordult, ezért nem szereztünk gólt. Jól játszottunk, kifutottuk a belünket, de az eredmény ezúttal is elmaradt. Mondjuk a terem sem épp a legmegfelelőbb volt, és azt hiszem a cípőm talpával is gond van, mert a csúszós füvön biztosabban álltam. De nyilván nem másra kell kenni a dolgot, nem sokat hibáztunk, de azt kihasználták, mi pedig nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel.

     Gyakorlatilag más nem is nagyon történt, csak még olvastam az új könyvem. Ha ma nem kellett volna suliba mennem, szerintem hajnalig olvastam volna. Jövőhéten Hegyi Iván lesz a vendégelőadó, de Buzánszky Jenő is mesél 2 előadás erejéig az Aranycsapatról és ifj. Knézy Jenő is beugrik majd egy előadás megtartására.

T-Duck

     Vallomás? Talán nem fogalmaznék így, azt hiszem erős kifejezés lenne, és talán nem is teljesen helytálló. Inkább egy kis helyesbítés. Az biztos, hogy eszembe jutott valami, amit most megosztok.

     Azt hiszem sokan mást gondolnak rólam, mint ami igazából vagyok. Talán mást mutatok, talán félreértenek. De az is lehet, hogy csak egyszerűen figyelmetlenek. Azért is gondoltam erre az utolsóra, mert a blog kezdésénél írtam egy kis bemutatkozót, amiben leírom, hogy ez csak az én gondolatom, és nem mondom azt, hogy ez így van, és szent, meg sérthetetlen, meg hasonlók. Csak eszembe jut valami, aztán leírom. Lehet, hogy hülyeség, de ez van, én így gondolom.

   Ha valakinek esetleg nem tetszene, akkor azt tudom mondani, hogy nem kell olvasni. Nem fogok megharagudni senkire, ha esetleg rosszat mondana az írásaimról, sőt, ha szólnak, hogy rosszul látok valamit, vagy egy másik szemszögből mutatják meg azt a dolgot, akkor annak külön örülök.

   Viszont aki azt gondolja, hogy sajnáltatom magam, annak szeretném mondani, hogy ez nem így van, bár nem tudom, ogy miből lehetne ilyenre gondolni. Ha írok, akkor én nevet nem mondok, nem is utalok senkire, nem jellemzek senkit, ez nem az én dolgom, jogom sincs hozzá. Ha esetleg valaki magára ismer, az csak a véletlen műve, az lehet, hogy egyik másik ismerősömmel történt dolgokat leírok, de nem úgy, hogy ezzel megtörtént, az meg annyira hülye, vagy bármi ilyesmi.

   Szimplán gondolatmenetet vezetek végig egy-egy íráson. Ha valakit bántana, akkor ez van. Nem az a célom, hogy leírjam, hogy ki hogy viselkedik, mert előfordulhat, hogy elfogult vagyok, vagy rosszul látok dolgokat, és nem az én dolgom amúgy sem. Nem azért kezdtem el, hogy kibeszéljek mindenkit, és nem is azért, hogy minden napomat leírjam. Ha eszembe jut valami, akkor leírom, aztán kész. Ebből kár is lenne konzekvenciát levonni, hogy vajon milyen életem lehet.

   Nem okoskodás ez, nem, bár vannak akik azt hiszik. Csak az én nézőpontomból írok le egy két eseményt, gondolatot, de ezt már sokat mondtam. Tényleg nem gondolom, hogy most 'hú, de milyen okos vagyok!'. Egy szóval sem mondtam, hogy tévedhetetlen vagyok.

     Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem megmondás senkinek, ez nem okoskodás, ez nem keménykedés, és nem önsajnáltatás! Ez csak az én gondolatom. Amit én érzek, és nem mondom, hogy így van, de én így látom.

     A mai nap, vagyis inkább már a tegnap késő este folyamán a Cefre F.C. történelmet írt. A 22óra 30perckor kezdődő találkozó az Ejaku-Lazio ellen egy kis csúszással kezdődött, ez kb 13 perc volt.

     A délutáni tesióra, vagy nevezhetném fociedzésnek is, eléggé megterhelt minket, mivel olyan bemelegítésben volt részünk, hogy igen megfáradtunk közben. A bemelegítést foci követte, a játékosaink meg 3 egyéb játékos alkotta a 2 csapatot, s így játszottunk akkor, készülve az esti mérkőzésre. Utána mindenki haza, próbáltunk aludni.

   Az este folyamán egy kisebb 'Vadgazda főzésre' voltam hivatalos, egyik csoporttársam főzött, valami nagyon finom, hogy a szavaival éljek "tarlós süldő"-t. Pörkölt szerűség volt, főtt krumplival, igencsak jól esett, mivel kellett az energia, és az azt megelőző este, kicsit sokat adtam ki magamból, bár jó volt a buli, de nem sikerült teljes mértékben visszapótolni a veszteséget, így ez jól jött.

   21óra 55perckor fogtuk magunkat és elindultunk a pálya felé, az Agrár tornacsarnokban volt megrendezve az összecsapás. Ismerős arcok voltak az ellenfeleink, az előző bajnokságban az utolsó meccsen beálltunk hozzájuk, mert kevesen voltak, mi meg csak ketten, és így mi játszottunk a meccsükön, és így ők is a mi meccsünkön.

   Az előjelek azt súgták, hogy kemény meccs lesz, mivel 2 futsalos srác is van náluk, de a meccs képe alapján azt kell, hogy mondjam, hogy nem igazán jött ki ez az előnyük.

   Már kezdünk egyre jobban játszani, passzolgatunk, szépen építjük a támadást, és védekezünk is. Szerencsére hatalmas szurkolótáborunk volt, legalábbis az eddigi meccseket alapul véve, akik töretlenül buzdítottak minket, és velünk örültek a góloknál.

   Elkezdődött hát a meccs. Az ellenfél nem játszott túl jól, kapkodtak, nem voltak elég szervezettek, de mi szinte az eddigi legjobb teljesítményünket nyújtottuk. Nem is telt el sok idő, mire megszereztük a vezetést(!). Bizony, ilyen eddig nem fordult elő, hihetetlen örömöt váltott ki belőlünk, őrjöngtünk a "kispad"-nál. Igen, most nem voltam kezdő, de azt hiszem nem is jelent sokat, hiszen sokszor cserélünk.

   Nemsokára következett a második gólunk, szintén a kispadról figyeltem az eseményeket. Ez egy újabb történelmi pillanat, hiszen eddig egy meccsen 1 gólnál többet nem lőttünk még soha. Sajnos egy hibából kaptunk egy gólt, de nem törtünk össze. Nem sokkal később, már a másiodik félidőben jött egy támadás. Szépen passzolgattak a srácok, mígnem az egyik védő belebotlott a labdába, azt a kapu felé rúgta, a kapus hóna alatt pedig bepattant a labda a kapuba, ezzel 3-1 lett az eredmény, ami mint utólag kiderült végeredmény lett.

   Nekem is volt helyzetem, 3 is. Az elsőnél egyedül támadtam egy lecsorgó labdára, ami a kapus lába között elment, bár megpattant, de a kipattanót a lomha kapust megelőzve próbáltam a kapuba juttatni, egy szép becsúszó lövéssel, amolyan cimbalom szögből. Sajnos nem koncentráltam eléggé, és így oldalháló lett, bár az is igaz, hogy már elég kiszorított helyzetben voltam.

   A második lehetőség egy szépen felépített támadás végén ért a kapuval szemben, de álltak előttem védők, jobbra cseleztem, majd megfordultam, mert nem volt hely lövésre, és ballal eresztettem meg egy gyengébb lövést, amely a keresztlécen csattant, a kipattanót még begyűjtöttem, de gól már nem született az akcióból.

   Még volt egy helyzetem, a meccs vége felé, mikor a saját kapum előtt szereztem labdát, majd egyedül vihettem a kapusra átrobogva a pályán. Jobb oldalon volt egy társ, aki lövésre bíztatott, és én is gólt akartam szerezni, tehát  ellőttem a labdát. Lapos, nem túl erős lövés, a kapus lábát találta el, de sajnos nem pattant el tőle, így nem tudtam duplázni.

     Felhangzott a hármas sípszó, tehát Cefre F.C. 3 - 1 Ejaku - Lazio. Győztünk! Több szempontból is történelmi az esemény, mivel ez volt nem csak az idei, de az eddigi első győzelmünk, ez volt az első meccs, mikor 1-nél több gólt szereztünk, és végre el kezdtünk valamennyire játszani, passzolgatni. Jó meccs volt, bár az iramra lehetett volna panaszkodni. Gyengébb ellenfelet kaptunk, szerencsére hoztuk a meccset, és csak bízni tudok abban, hogy az elkövetkező meccseken hasonló sikereket érünk majd el!!

T-Duck

     Ismét jelentkezem, ez már a harmadik és egyben utolsó rész, amiben régebbi tapasztalataimról beszélek, amiket utólag szerencsésnek mondhatok, mert előnyömre váltak, de a koncepció szerintem nem valami jó, de majd kiderül. Változni azért, hogy valaki elfogadjon...

     Most, hogy leírtam eszembe jutott, hogy nem feltétlenül rossz dolog ez, de itt sem szabad túlzásokba esni, ahogy ez előző írásomban említettem, az egyéniséget meg kell tartani.

   A koncepció az lenne, hogy azért változtatok a viselkedésemen, hozzáállásomon, beszédemen, egyes extrém esetekben az alakomon, vagy bármin, hogy annak a bizonyos illetőnek megfeleljek.

   Alapjában véve ha valaki a viselkedésén javít, az nem gond, és nem hülyeség, ha erre egy hülgy, vagy egy úr a motiválója, akár a tudtán kívül is, még akkor sem mondom, hogy bármi gond lenne, persze itt arról van szó, hogy kultúráltabb legyek. Az ellenkezőjébe bele sem merek gondolni, hogy valaki egy alpári segfejjel akarna egy szintre kerülni. Bár előfordulhat erre is precedens.

   Amíg az illető nem tud róla, hogy miatta műveljük ezt magunkkal, vagy még ha tudja is, szerintem nem olyan nagy gond, bár valószínűleg szól, hogy fölösleges változni, mert ahogy vagy, úgy nekem tökéletes vagy. Van még 2 variáció, miszerint szó nélkül hagyja, hogy ezt csináljuk, vagy épp erre kér, különben szóba sem áll velem, de legalábbis nem fog szerelmi kapcsolatot létesíteni.

   Ez utóbbi komoly indulatokat vált ki belőlem, mert ez egy faszság! Aki ilyet tesz, azt egyszerűen nem tekintem embernek. Aljas dolognak tartom, hogy így kihasználjuk valakinek az érzéseit.

   Azt pedig, hogy egy ember miatt, aki tetszik nekünk, halálra éheztetni magunkat, vagy átfesteni a hajat, vagy akármi drasztikus változást eszközölni fölösleges. Ha csak úgy "kellek" neki, akkor nem is akar igazán. Ha lányról van szó, akkor előfordult már, hogy csak egy jó kis "dugjuk össze amink van" party kedvéért teszi ezt egy srác, amit szintén elítélek.

   Úgy érzem, hogy ha valakinek ennyire fontos a külső, akkor nem szereti igazán a másikat, bár elsőre ez nem is meglepő, de csak azért összejönni valakivel, mert jól néz ki, megint hülyeség.

   Ha valami nem fog meg benne, akkor hiába változtatjuk meg, az nem olyan, ha úgy nem tetszik valaki, ahogy van, akkor fölösleges bármi változás. Bár saját tapasztalatom alapján mégiscsak jól jöhet, sőt...állandóan ellent mondok magamnak...nálam jól sikerült ez a dolog úgy gondolom, mert elég sokat fejlesztettem magam amíg végre elértem a célom, és jót tett nekem ez a változás.

     Na ezt most hogy foglaljam össze?! Végülis a változás jót tehet, mert az "Életben" is hasznát vettem, de mint ahogy már sokszor mondtam, nem szabad túlzásba eni. Azt hiszem ez egy ilyen rövid végszó erre a témára, ki-ki vonja le magában a konzekvenciát saját belátása szerint, én így gondolom, bár belátom, hogy nincs sok tapasztalatom, de így gondolom.

T-Duck

     Most a beilleszkedés nehézségeire, bár sokkal inkább az ezzel járó változásokra fogok kitérni, remélem megfelelő terjedelemben. Itt több tapasztalatomat fogom leírni, amiket majd jelzek is.

     Nos, ismét az egyetemi életemről szeretnék mesélni, ahogy bekerültem abba a társaságba, ahová szinte mindenki idegenként került be, bár voltak páran akik már ismerték egymást középiskolából.

   Nyilván, ha az ember új csapatba kerül tudja, hogy tiszta lappal kezd, nem tudnak róla semmit, így kialakíthat magáról egy esetleg előnyösebb képet. Persze itt nem arra gondolok, hogy egyből hazudni kell mindenkinek mindenről, mert aztán igencsak hiteltelenné válik az egyén mikor kiderül, hogy nem is úgy van.

   Sokkal inkább elfedni az esetleges hibáinkat, és az előnyosebb oldalunkkat mutatni. Itt még igazából nem sok változást kell ezközölni, sokkal inkább akkor, ha az ember nem annyira határozott, vagy épp magabiztos, de ezt a képet igyekszik kialakítani magáról az új ismerősök között. Na ott igencsak változtani kell, mert senki sem szereti, ha egy kis hülyegyereknek gondolják, vagy valami töketlen nyominak. Ez viszont igen kellemetlen tud lenni, dehát a cél a fontos. Na a cél nem a megtévesztés, legalábbis az én esetemben, hanem az olyanná formálódás volt.

   Ezt egy hitelkártyához tudnám hasonlítani, amikor arról van szó, hogy tudjuk, hogy lesz pénzünk, mondjuk egy tv-re, de jelenleg nincs a kezünkben az összeg, akkor egy hitelkártyával meg tudjuk venni, megelőlegezzük magunknak, és így utólag kifizethetjük. Valahogy így gondolkodtam én is, hogy ezt mutatom, és ilyenné válok. Szerencsére sokminden történt, ami megkönnyítette a dolgom, főleg az ígéretek, mert ha egyszer megígérem, akkor azt teljesíteni is kell. Sajnos előfordult, hogy nem sikerült betartani 1-2 ígéretet, de ez más dolog.

   Szerencsémre én lettem a csoport vezetője, így olyan felelősségem lett, amihez elengedhetetlen a határozott magatartás. Szerencsére sikerült felnőnöm a feladathoz, és így sikerült változtatnom ezen a hiányosságomon. Magabiztosabb lettem és határozottabb is egyben.

   Olyan emberekkel ismerkedtek meg, akik magasabb szinten álltak érettségben, mint én, mivel szinte én vagyok a legfiatalabb, és én eddig elég keveset tapasztaltam a világból. Fel kellett nőnöm hozzájuk, mert nem akartam, hogy kis hülyének nézzenek, és ne tiszteljenek. Szerencsére sikerült annyit változtatnom magamon, hogy nem fáj emiatt a fejem. Saját magam érdekében voltam rákényszerítve, és sikerrel zártam az "akciót".

   Természetesen ez egy jobbik oldal, mikor pozitív irányban "kell" változni ahhoz, hogy befogadjanak, és így senkinek nem ártok, csak barátokat szerzek, és nem ellenségeket, nem váltok ki ezzel ellenszenvet senkiben, úgy érzem, hogy tényleg előnyömre változtam.

   Sajnos van precedens ennek az ellenkezőjére is. Mikor valaki azért változik visszafelé, negatív irányba, hogy egy negatív csoport ne cikizze ki, vagy ne baszogassa állandóan. Mikor valami suttyó társaságba kerül az ember, ahol csak úgy lehet az "Valaki", ha lealacsonyodik az ő szintjükre. Bunkóznak mindenkivel, teljesen negatívan látják a világot, keménynek hiszik magukat, azt hiszik, hogy mindent megtehetnek. És inkább lealacsonyodunk a szintre, minthogy megtartsuk az esetleges egyéniségünket.

     Na ez nagyon fontos, az egyéniség!!! Nem szabad túlzásokba esni, nem szabad elveszíteni az egyéniségünket, ami ránk jellemző! Meg kell tartani, különben utána majd szívhatjuk a fogunkat, hogy mivé váltunk. Az egyéniségen csak javítani szabad, de rontani sosem! Azon kell lenni, hogy előrébb jussunk, és ne hátrafele haladjunk!!!

T-Duck

     Változni a változásért! Ez a mai délután, koraeste jelmondata, amíg megírom ezt a kis bejegyzést.Azt akarom kivesézni saját példámra alapozva, hogy ha valakinek nem jó valamilyen körülmény, akkor hogyan tud rajta változtatni, mindemellett kitérek az új társaságba illeszkedés során átélt tapasztalataimra (mivel itt változásra voltam "kényszerítve") az én látásmódom szerint.

     Először általánosságban fogok beszélni, hogy én hogyan látom ezt a változás dolgot.

   Kezdésnek azt mondanám, hogy ha válozást akarunk, akkor nekünk kell változni, nem pedig várni, hogy hátha valaki tesz valamit ez ellen. Ez így nagyon le van szűkítve, azt hiszem, vagyis tudom, hogy itt még finomításra szorul a történet, de ez így előre összefoglalja a látásmódomat.

   Szóval arra gondolok, hogy ha egy körülmény, amiben vagyunk nem megfelelő, akkor nekünk kell tenni azért, hogy változást tapasztaljunk, hogy például úgy alakuljon a helyzet, hogy az számunkra előnyös legyen. Példának okáért valakinek, legyen ez egy srác, nincs barátnője. Akkor ebben az esetben lépni kell, hogy legyen. Tenni kell érte, vagy többet kell ismerkedni, beszélgetni lányokkal, ha ez megvan, akkor vagy a mondandón kell változtatni, vagy a külsőn, bármi lehet, egy pici apró dolgon ha változtatunk, akkor máris óriási különbségek lehetnek az eredményben.

   Persze erről ismerősökkel, leginkább barátokkal "kell" egyeztetni előtte, mert ha nem látjuk belülről az esetleges hibát, akkor egy barátnak ki lehet kérni a véleményét, és a külső szemlélő meglátásainak a hatására lehet cselekedni, vagy sem. Na itt előjött egy kis gond, bár ilyen esetben megbíztható emberrel érdemes beszélni, de előfordulhat, hogy Ő sem veszi észre a hibát, vagy rosszul látja, netán szándékosan rosszat mond, bár erre aligha van precedens, vagy nem tudom. Szóval utána azon a "hibán" tudunk változtatni.

   Lehet olyan is, hogy valakivel összevesztünk, nem vagyunk jó kapcsolatban, ilyen esetben sem szabad a másikra várni, persze előfordulhat, hogy a másik hibájából tart ott a barátság, ismerősség, hogy mindketten a elküldenék jó messzire a másikat, vagy duzzogva nem szólnak egymáshoz. Ilyen esetben, ha az egyik nem lép, akkor ez örökké így marad, ha csak idővel nem enyhülnek az ellentétek, de úgy gondolom, hogy itt is meg kell tenni bizonyos lépéseket, esetleges változtatásokat az előrébb lépés eléréséhez, jelen esetben ez például, ha egy baráti-, vagy szülő-gyerek konfliktus a téma, akkor azon kell változtatni, (és itt nem csak az egyik félnek, hanem a másiknak is(!)), amin összevesztek. Ha például az egyik csúnyán beszél, akkor annak jobban kell figyelni a beszédre, beszédmódra, a másiknak meg kicsit elnézőbbnek kell lennie.

   Van olyan is, mikor valaki az életkörülményeivel nincs kibékülve, alacsony a fizetése, venni akar egy új kocsit, unja az életét, előrébb akar lépni valamiben, akkor szintén változtatni kell a hozzáálláson, meg még jópár dolgon. Itt is például ha több fizetést akar, magasabb szintre akar lépni valaki a munkahelyén, akkor ugye tanulnia kell, képeznie magát, vagy éppen keményebben dolgoznia, mert azzal a teljesítménnyel nem tud feljebb kerülni, ha új autó kell és nincs rá pénz, akkor félre kell tenni egy kicsit, vagy az előbb leírtak alapján előrelépni, hogy teljen a fizetésből új gépre, ha az életét unja, mert monoton, minden nap ugyanolyan, akkor nyilván neki kell valami mókásat belevinnie a hétköznapokba, vagy hétvégékbe, amik megszínesítik azt, vagy keresni egy erre megfelelő társat.

     Azt hiszem ez egy több részes poszt lesz, ez volt az első rész, nemsokára jön a következő. Nem akarok egyszerre sokat írni, unalmassá válhat az olvasónak, de az biztos, hogy ha valaki változást akar az életében, annak tennie kell azért! Erre senki nem kényszerítheti, csak saját maga!

T-Duck