Szia mindenki! Egy örömteli hírt szeretnék megosztani mindenkivel, vagyis részben örömteli. Megvilágosodtam, bár nem szép dolgok derültek ki... Igaza lett Bátyámnak most is...mint eddig minden alkalommal...mondjuk szerencsére tanultam Tőle, úgyhogy már az elején észrevettem, apró, pici jelekből, hogy alakul valami, szóval át tudtam állni szépen lassan...csak nem követtem a tanácsát...

     Először is szeretném megköszönni a Legjobb, Legigazabb Barátomnak Zökehercegnek, hogy mellettem állt, és nem hallgatott rám, mikor arra kértem, hogy ne mutassa meg azt a szövegrészletet. Köszönöm Barátom!!!

   Egy lányról van szó, igen, akiről már korábban olyan szépeket írtam. Ő volt életem első, igazán nagy szerelme, rengeteg szép emléket köszönhetek Neki, sok újdonságot mutatott, jót is, rosszat is. A legrosszabbat talán most.

   Konkrétan nem beszélek, megígértem Neki, hogy nem olvasom el a blogját, de már leszarom, nem azért nem nézem meg, mert megígértem egyszer, csak nem akarok kibaszni magammal, és nem is érdekel.

   Azt hiszem eléggé gusztustalan volt amit tett. Csalódtam Benne mint Barátban, és mint emberben, és mostmár nem érdekel. Eddig még volt bennem valami, ami még azt sugallta, hogy majd egyszer hátha, talán még parázslott valami, de ezek után nincs mit mondanom Neki. Mintha egy nagy vödör vizzel lett volna leborítva az a kis parázs. Egyszerűen elásta magát előttem.

   Nem is akarom még látni sem, na nem azért mert utálom, hanem egyszerűen nem érdekel, innentől számomra nem létezik. Nem tudom, hogy egyáltalán meg tudom-e bocsátani, de azt hiszem igen. Nem vagyok haragtartó, az élet úgyis elintézi! Sajnálom, hogy ide jutott a dolog, de mostmár tényleg leszarom.

   Elpazaroltam 3 évet az életemből, fölöslegesen. Bár az az 1 talán kárpótolt...voltak szép időszakok. Csak sajnálni tudom, ha megbánbtad amit tettél, engem már nem érdekel.

   Arra kellett rájönnöm, hogy nem nekem való...ez van, itt teljesen lezárult az életemnek egy szakasza. Csak nevetni tudok...a helyzeten?...rajta?...mindenen!

   Azért én tiszta lelkiismerettel mehetek tovább...

     Örülök, hogy pont került a történet végére, bár annak nem örülök, hogy így, dehát mit lehet tenni?! Csak nevetek rajta. Mégsem vagy más mint a többi...

   Nem törtem össze, sokkal inkább megkönnyebbültem, és megnyugodtam, csak elsőre volt rossz, de aztán ahogy teltek a percek, kitisztult a fejem, átéreztem a helyzet pozitív részét. Így legalább nem terhelem magam olyan gondolatokkal, olyan tervekkel, amikben szerepelt, mert bebizonyosodott, hogy tényleg nincs értelme. Hogy kicsit utaljak a fociszeretetemre...ezzel a csellel kijátszotta magát a kezdő 11-ből...

   De azért aranyos vagy! Köszönöm, hogy megmutattad milyen is vagy igazából, és miért jobb nekem, ha elfelejtelek! :) Azért bízom benne, hogy egyszer majd észhez térsz...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.